Seite - 4 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország II (1), Band 15/1

4 mely Jánost a franczia királyi udvarhoz fűzte, a véle és az avignoni pápai udvarral való élénk közlekedés, továbbá a trónörökösnek Párisban való nevelkedése eléggé világosan megmutatják azon utakat, a melyeken e franczia hatás Csehországba jutott. Ehhez IV. Károly alatt még olasz érint- kezések is járultak. A zene terén azonban mindenek előtt egy kiváló egyéniség nevét kell említenünk, a ki mindenesetre sokat tett a franczia zeneművé- szetnek Csehországban való terjesztése érdekében; ez Guillaume Machaut (1284—1377), az ismert trouveur, a ki harmincz álló esztendeig volt János király titkára. Ha nem is épen valami számosak, de arra mindenesetre elég- ségesek a troubadourok és „ Minnesänger u-ek műköltészetének és a több hangú ének szervezésére irányúit első kísérleteknek hatását visszatükröző adatok a Luxemburgok korából, hogy a lakosságnak ily finomabb műélvezet iránti fogékonyságát, valamint az iránt tanúsított öntevékenységű érdeklődését is bizonyítsák. Mindazt, a mit régebben a fejedelmek és a papság az egyházi zenéért tettek, jóval fölülmúlta azon atyai gondoskodás és igazán királyi bőkezűség, a melyben azt IV. Károly részesítette. Prágának érsekséggé emelése, új kolostorok alapítása, a székesegyház újjáépítése és a Mária-tisztelet egyidejű föllendülése mind csupa kedvező alkalom volt az isteni tiszteleti zenének sokkal fényesebbé tételére. Már 1343-ban szervezett Károly a Szent Vitus székesegyházban egy 24 úgy nevezett „mansionariustt-ból álló énekkart, a kiknek a régibb „bonifantes" közreműködésével kellett a mindennapi Mária-ájtatosságot végezniök. Hogy utóbb még azokat a szüneteket is betöltse, a melyek a kanonokok és a mansionariusok éneke közt maradtak, 1360-ban a 24 zsoltáros szintén egyházi rendű második énekkarát szervezte, kikhez végűi még harmincz karénekes járúlt, a kiknek élén egy kántor állott; így a csupán egyházi éneklésre alkalmazott egyének száma mintegy százra ment, nem is számítva a többi éneklő papságot (körülbelül 400-at). A népies egyházi éneklésnek egy csehországi sajátszerűsége is IV. Károly korából látszik származni. Megalapítását legalább az első érseknek, Pardubitzi Ernőnek tulajdonítják. Ezek a Rorate-énekek, melyeket az adventi idő hajnali miséjén eleinte latinul, nem sokkal utóbb azonban (mindenesetre már a XV. században) csehül énekeltek s a melyek mind máig népszerűek maradtak. Ezek főképen kardalok és népies énekek váltakozó sorából állanak, s dallamaik részben a mise szertartás-könyvéből és a latin Mária-énekekből, de részben világi dalokból is vannak kölcsönözve.