Seite - 10 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország II (1), Band 15/1

10 ságának emeléséhez. Ezt az irányelvet főképen Morvaországban látjuk terjedni, a hol 160l-ben Olmützben meg is jelent Schwarzenbachi Rozenplut János sternbergi prépost énekeskönyve, mely 866 negyedrét lapon a legismertebb latin énekek kisebb válogatott gyűjteménye mellett számos cseh nyelvű egyházi éneket tartalmaz, s ezek lettek későbbre is valamennyi utóbbi katholikus énekeskönyv tartalmának az alapjává. Csehország ezen egész énekeskönyv-irodalma első sorban a népnek szólt. A katholikus világban azonban a XVI. század folyamán az iskolázott énekkarokra bízott, többhangú latin műének is virágzása tetőfokára jutott; ez a Josquintól Palestrináig, Orlando di Lassótól Giovanni Gabrieliig emel- kedő fényes haladás kora. Ebben az egész művészeti mozgalomban azonban Csehországnak lakói zeneérzékéhez mérten csak vajmi csekély része lehetett, minthogy itt a katholikus hitélet s azzal együtt a latin egyházi ének is ez idő tájt csak másod sorban állott, sőt részben egészen háttérbe is szorúlt, ellenben az egyházi nép-ének vált a vallásos élet tulajdonképeni mozgató és vezérlő elemévé. Ezzel azonban az egyházi zenének művészibb színvonalra emelése iránti követelést nem lehetett sem elhárítani, sem pedig lecsillapítani. E kívánság kielégítését megint csak a nép kezdte meg, természetesen a maga módja szerint. A mindennapi templomi énekről eléggé gondoskodtak az iskolai kántorok és orgonálok, kiknek ebben többnyire fizetett énekesek kara segéd- kezett. A csehországi egyházi éneklést kivált a XVI. században egészen sajátszerűen jellemzik, sőt az országnak valósággal egyik sajátszerű meg- különböztető jele az ú. n. literátus-karok, vagyis tekintélyes polgárok egyesületei, melyek ünnep- és vasárnapokon, valamint egyéb, alapszabály- szerűen megállapított alkalmakkor művésziebben és nagyobb ünnepiességgel voltak kötelesek az egyházi éneket ellátni. Ilyes egyesületek első nyomai alig- hanem egészen a XIV. századnak a czéhrendi szervezeteket annyira kedvelő idejébe nyúlnak vissza; annyi azonban bizonyos, hogy e literátus-egyesűletek elterjedésének és népszerűsítésének főképen a huszita-háborúk korabeli vallásos mozgalmak kedveztek, s hogy virágzásuk leginkább a XVI. századba esik. Felekezet szerint voltak katholikus, kelyhes és később protestáns literátus-karok, a nyelv szerint pedig latin, cseh és vegyes nyelvűek. Erede- tileg, nevezetesen ott, a hol a latin egyházi éneket művelték, a tagságnak magasb iskolai képzettség, vagy legalább kiválóbb társadalmi állás volt a kelléke, innen a civis literátus név is. Ez egyesületek saját kántorok