Seite - 18 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország II (1), Band 15/1

18 Első rangú hegedűművész volt s jeles játékáért a zenekedvelő I. Lipót császártól birodalmi nemességet nyert Biber Henrik Ferencz; ez egyúttal a zenetörténelemben arról is nevezetes, hogy az elsők egyike azok sorában, kik hegedű-sonatákat kezdtek írni. 1644-ben született az éjszak-csehországi Wartenbergben, húsz esztendőnél többet töltött, mint karmester és asztalnok, a salzburgi érsek szolgálatában és ott is halt meg 1707 és 1710 közt. — A harmadik, itt említendő zeneművész, Zelenka János Dismas, működésével már a XVIII. századba tartozik. A Tábor melletti Lounovitzban született, hol atyja orgonás volt. Gróf Hartignál töltött rövidebb szolgálat után 1710-ben a drezdai énekkar bassistája lett s ezen minőségében az a szerencse érte, hogy zenei kiképzését a velenczei Lotti és a bécsi Fux vezetése alatt tökéletesíthette. A szász választófejedelem büszke volt arra, hogy Zelenka szerzeményeinek ő lehetett a kizárólagos tulajdonosa, s ebben igaza is volt; hisz még Bach Sebestyén is bevallotta, hogy Zelenka egyházi zeneműveit többre becsüli a Hasse-féléknél; sokan az egyházi zenének Németországban legjelesb képviselőjét látták a cseh zeneszerzőben, kit különben a hangszeres zene terén is csak kevés kortársa múlt fölül. Mindazonáltal hiába pályázott a karmesteri állásra s végűi is be kellett a templomi zeneszerző czímével érnie. 1745 deczember 23-án halt meg Drezdában, 66 éves korában. Csehország zenészeiére nézve nagy és fontos újítással köszöntöttek be a XVIII. század húszas évei. Ez az opera-zene volt. A firenzei „új művészet", az arte nuova, mint a zenekiséretű egyszólamú éneket nevezték, már alig- hanem II. Rudolf udvarába is eljutott, az első új stilű színielőadás azonban Prágában a III. Ferdinánd királylyá koronázásakor a hradsini kastélyban előadott énekes pásztorjáték lehetett. A harminczéves háború után ugyan olykor-olykor Prágában is meg-megjelent a császári udvari zene- és énekkar s ott kétségkívül operaelőadásokat is tartott. Kivételesen 1703-tól 1704-ig egy vándor-társúlat (a Sartorio-féle) olasz operákat is játszott. Azonban ez egyes és ritkább alkalmak mégsem kelthettek a prágai lakosságban olyan vágyat ily zenedrámai élvezetekre, hogy az önként kielégítést követelt volna. Ezt csak 1723 augusztus 31-én ébresztette föl Fux „La constanza e fortezza" (Az állhatatosság és erő) czímű darabjának a maga nemében igazán páratlan fényű előadása. A híres bécsi udvari karmester művét ugyanis VI. Károly cseh királylyá koronázása alkalmával a Galli-Bibiena Józseftől külön e czélra épített nagy és fölötte pompás színházban mintegy 100 énekes és kétszer annyi zenész adta elő Caldara vezetése alatt, mert a jelenlévő szerző beteges-