Seite - 28 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország II (1), Band 15/1

28 ki Gassmann Flórián Lipót, ki 1729 május 3-án született Brüxben; a rá erőszakolt kereskedői pályáról megszökve, egy ideig mint vándor hárfás tengődött, mígnem sikerűit Olaszországban tanulmányait befejeznie s oly hírnévre szert tennie, hogy 1763-ban II. József császár Bécsbe hívta udvari ballet-szerzőnek; ott halt meg mint udvari karmester 1774 január 2 2-én. Számos operája, balletje, egyházi és kamarazenei szerzeménye kora leg- termékenyebb és legkedveltebb zeneírói sorába emelték. Maradandó emléket azonban Bécsben kivált azzal állított magának, hogy 1771-ben megalapította az „Osztrák zeneművészek özvegyei és árvái nyugdíjintézetét44, a mely „Haydn-zeneművész-egyesűlet" néven még ma is áldásosán működik. Kozeluch Lipót (született Welwarnban, élt 1752-től 1818-ig) Bécsben legelőbb mint kitűnő zongoraművész és tanító tűnt föl, végűi pedig Mozart utódja lett udvari zeneszerző és kamarai karmester minőségében. Wanhal B. János (1739—1813), ki a saját művészi keresményével váltotta meg magát a jobbágyságtól, valamint Gelinek József abbé (másként Jelinek, 1757—1825), kinek jámbor zongoraművei a legtágabb műkedvelői körök- ben olyan kedveltségnek örvendtek, hogy Párisban szinte mesterségszerűen gyártották nyomában az úgy nevezett Gelinek-féle darabokat, — szintén a száz évvel ez előtti divatos zongoraművészek közé tartoztak az akkori Bécsben. Ezek mellé állítható még a budweisi Gyrowetz Adalbert is, jóllehet ez a valaha annyira kedvelt és termékeny „isteni filiszter44 csak 1850-ben halt meg 87 éves korában, miután rég egészen háttérbe szorította az újabb művészeti áramlat. Hogy Csehországban a XVIII. század folyamán ily nagy mennyiségű zenei alkotás jött létre, annak a nép veleszületett tehetségén kivűl még egyéb okai is voltak. Első sorban említendők ezek közt és teljes joggal a falusi iskolák, a melyek tanítója kisebb községekben rendesen egyúttal a templom kántora és karmestere is volt, s így a maga érdekében is gondoskodnia kellett arról, hogy képzett zenészek és énekesek kara kerüljön a fejlődő nemzedé- kekből melléje. Az így már elég korán megkezdődő zenei oktatást aztán rendesen nem kisebb buzgalommal folytatták a latin iskolákban is, minthogy az ezek élén álló szerzetes papság majdnem kivétel nélkül zeneértő volt; a prágai egyetemi hallgatóknak meg a nagyobb része zenével kereste kenyerét. Ismeretes, hogy ifjú éveiben Gluck is így tett. Számos és pedig részben tetemes alapítvány és kegyes adomány ápolta és fejlesztette az egyházi zenét, s jóllehet a lierátus-karok virágkora rég elmúlt, azért sok