Seite - 29 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország II (1), Band 15/1

29 vidéki városban még mindig megvoltak jótékony hatásuknak egykönnyen el nem múló nyomai. A világi zene meg igen becses támaszra talált az előkelőbb nemesi családok zenekaraiban, a melyek révén nem egy szép tehetség számára nyilt meg a dicsőség pályája. Számos főnemes ugyanis tehetségesebb jobbágyait a maga költségén alaposan kiképeztette s mind- azoktól, a kik szolgálatába óhajtottak lépni, rendesen egyúttal zenei képzett- séget is kivánt. így e főúri családi zenekarok olykor negyven kitűnően iskolázott zenészt is számláltak, a kiknek egy-egy jeles karmester állott az élükön. Haydn is egy ily cseh főúr, a jeles zenészként ismeretes Morzin Nándor M. szolgálatában (1759, Unterlukavecben) kezdte meg karmesteri pályáját. Híresek voltak Thun, Pachta és Nostitz grófok, Lobkowitz herczeg és mások zenekarai is. Nem ritkán a csehek, kivált az üveg- és vászonipar vidékeinek kerületeiből valók öröklött vándorösztöne is hozzájárúlt azon alkalmakhoz, a melyek a falusi iskolákon már némi előkészületben részesült tehetségeket a nagyvilágba ki és a művészi pályára rá vezették. Ámde a XVIII. század vége felé e részben nagy változások történtek. II. József alatt számos kolostor megszűnt, az alapítványi javadalmakat meg- nyirbálták, a literátusok énekkarait föloszlatták. A 90-es évek háborúi közben nem kevés főúr kénytelen volt a saját zenekarát elbocsátani, mások meg Prágából Bécsbe költöztek, ismét mások csupán nyári kastélyaikban foglal- koztatták ideiglenesen zenészekből álló udvari személyzetüket, így a cseh fővárosban a hajdan oly híres nemességi zenekarok mind ritkábbakká lettek. Mindezekhez járúltak még a nagy forradalom mélyre ható társadalmi átalakúiásai, más részt pedig a fokozódott követelmények, a melyeket az ép ez időben fölvirúlt zenei klassziczizmus kora az előadó zenész iránt támasztott. Az addigi patriarchalis és valamikor igen jótékony műpártolás és műkedvelős- ködés kora immár lejárt s pusztúlnia kellett a zeneművelés nyilvános gyakor- lata elől, a zenész pedig teljes egyéni és művészi szabadságra törekedett. Nem csoda, ha ily gyökeresen átalakúlt körülmények közt egyelőre úgy látszott, mintha Csehország és különösen Prága zenészetét rohamos hanyatlás fenyegetné, a mely csakugyan nem csekély aggodalommal is töltötte el az igazi műbarátokat. 1808-ban igen szavahihető helyről halljuk, hogy „a Csehországban eddig oly virágzó zeneművészet annyira hanyatlott, hogy immár Prágában, a fővárosban is nehéz csak egy teljes jó zenekart is összeállítani, s ennél az egynél sincs némely hangszer egészen kellőképen ellátva.u