Seite - 57 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország II (1), Band 15/1

57 nem is hagyott el többé. Zenei tanulmányainak útja korai technikai érettségre vezette, mely már kezdő korában is megóvta minden fiatalos túlcsapongó hévtől és tájékozatlan kapkodástól, s a Lipcsében még magát Schumann őszinte hívének valló ifjút bár gyors, de még sem hirtelen, hanem szakadatlan és szerves átmeneteken keresztül fejlesztette a haladás útján járó s önálló zenei egyéniséggé. Ez átmenet tulajdonképen már az alatt a három év alatt történt meg, a mely tanúlóévei befejeztével szerzett s már említett „Bukovín" czímű operájának megírása és színrehozatala között telt el. Schumann hatása erősen érzik különben még egész 1872-ig írt többi művein is, nevezetesen több nyitányán és kamarazenei szerzeményén, valamint számos, jórészt még ki sem adott finom érzésű dalán és egy nagyobb balladai karán, a „Forgószél" czíműn. De már a következő évben az ifjú művész a symphonia-költés terén nemcsak első lépésével aratott sikert „ Othello "-jában, hanem az erre következő második és még neve- zetesebbel is, a „Záboj, Slavoj a Ludék" czíművel, mint az első ilynemű zeneművel, a mely határozottan nemzeti színezetű. Ezt kevéssel utóbb egy harmadik követte, a „Toman a lesni panna" (Toman és az erdei tündér), úgy, hogy e téren a többi cseh zeneszerzőt, még Smetanát sem véve ki, megelőzte. Eléjük került a kamarazenében is egy ugyanez időtájt írt figyelemre méltó vonós négyesével (A-dur) is, melynek Trio-képen szereplő Scherzo-jában először értékesíti a honi polkát. így haladt aztán Fibich tovább is bátran a Smetana törte úton előre, de olykor új ösvényt is nyitott, hogy rajta ugyanazon czélhoz jusson. Az „Eladott menyasszony" szerzője a műzene terén azt a naiv, majd hetyke vidámságú, majd elmélyedőn elegiai hangúlatú szellemet szólaltatta meg, a mely a cseh néplyrát jellemzi, s ebben szerencsével követte őt Dvofák; azonban csak Fibichnek sikerűit V legelőször 1874-ben „Stédry den" (Karácsonyest) czímű megragadó melo- drámájában s később a „Véínost" (Örökkévalóság) és „Vodnik" (Vízimanó) czíműekben azt a lélek mélyéből fakadó sajátszerű népballadai hangot eltalál- nia, mely Erben „Kytice" czímű gyűjteményéből zeng felénk. (Az említett három melodráma elseje és utolsója különben épen ebből a gyűjteményből van merítve.) Fejlődése ezen fokán érlelt alkotásai közül azonban a szerző legbecsesb műve egy pezsgő elevenségű és dús leleményű zongora-négyese ('E-moll^j, melynek adagio-tétele alaki tökéletességű változatokká van föl- dolgozva, s a mely azóta a legszélesebb zenei körökben, így Bécsben és Londonban is megérdemlett elismerést szerzett neki. Cs. 8