Seite - 59 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország II (1), Band 15/1

59 is egy dráma, hanem mindjárt egy egész trilógia, a Vrchlicky Jaroslav „Hippodamia"-ja melodrámai megzenésítéséhez fogott. A „Pelops leány- kérése", „Tantalus bűnhődése" és „Hippodamia halála" czímű három szomorújátékot 1890-től 1891-ig a prágai nemzeti színházban oly sikerrel adták, hogy ezzel a melodráma művészeti jogosúltságáról és zenei fejleszt- hetőségéről sokáig folyt vitatkozás a pusztán elméleti szóharcz meddő talajáról a gyakorlat teljes világításába került, mely alaptalanoknak tűntette föl az ezen műfaj lehetősége ellen hangoztatott elvi kétségek legkelendőbbjeit. Fibichnek a szavalatot kisérő zenéje, mely míg egy részt a mai zenedráma technikájának teljesen a magaslatán áll, más felől a beszéd menetét egy csöppet sem zavarja, sem el nem nyomja, magában véve is lángelméjű alko- tásnak mondandó, mely a zenetörténelemben mindenkép nevezetes marad, akár talál követőkre, akár nem a legközelebbi jövőben. Ily kísérlet csakis annak a mesternek sikerülhetett, a ki művészetének nem csupán egész technikája, első sorban a zenekar fölött teljes biztossággal uralkodik, hanem egyúttal a helyesen számító elme amaz éleslátásával is bír, a mely nélkül ily nehéz föladat megoldására még csak gondolni sem lehet. Ez utóbbi jelessége teszi Fibichet egyúttal oly kitűnő tanárrá is, kinek üdvös hatása Csehország legifjabb zenész-nemzedékének nem egy tagján megérzik. Tanítás közben szerzett tapasztalatai egy részét a Malát Jánossal együtt kiadott nagy zongora- iskolában értékesítette. A jelen vázlat, mely csupán a legfontosabb s történelmi és művészeti szempontból legnevezetesebb adatok kiemelésére szorítkozhatik, nem terjedhet ki a szép jövővel kecsegtető ifjabb nemzedék ismertetésére, valamint azon jó sikerű reformtörekvésekére sem, a melyek utóbbi időben az egyházi zene terén mutatkoztak. E sorok már meg valának írva, mikor a prágai nemzeti színház egész személyzetének az 1892. év júniusában a bécsi nemzetközi zene-színészeti kiállításon való vendégjátéka alkalmával a cseh opera minden várakozást fölülmúlt fényes fogadtatásra talált úgy a közönségnél, mint a birálat részéről, mely az imént Smetanát, Dvoíákot és Fibichet illetőleg mondottakat teljes mértékben igazolta. Mindenekelőtt Smetanát végre az egész nagy zenevilág újjongva üdvö- zölte s jóformán csak most fedezte föl tulajdonképen. Az „Eladott meny- asszony" és a „Dalibor" e kiállítási előadásait 1893-ban az előbbinek a bécsi „An der Wien "-színházban és Berlinben való színre hozatala követte, a hol ugyanazon lelkesedéssel fogadták, mint egy évvel előbb a kiállítási színházban. 8*