Seite - 67 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország II (1), Band 15/1

67 (Kakuk), „Opusténá" (Az elhagyott) és a „Skrivánek" (Pacsirta) czímű lyrai versek igazán bájos apróságok, a melyekben igaz, gyöngéd érzéssel szólal meg egy ifjú leányszív vágyódása, melegsége, panasza és gyásza. A königinhofi kézírat napvilágra kerülte óta könnyen kimutatható hatással volt a cseh irodalomra, sőt a képzőművészet újabb csehországi alkotásaira is, hogy a többi közül itt csupán Manes Józsefnek belőle merített rajzait említsük. A königinhofi kéziratot sokáig általában az eredeti ó-cseh költészet legbecsesb emlékének, a honi, még külső hatásoktól érintetlen ősműveltség virágának tekintették. Az újabb kutatás azonban megingatta ezt a hitet, kiderítvén, hogy valamint a Libusa törvényszéke, úgy a königinhofi kézírat is páratlanúl áll az egykorú költészetben, hogy továbbá nem egy tárgyi ellenmondás van benne; s a mi végűi a legalaposabb ellenvetés, hogy nyelve gyakori eltéréseket mutat ama szabályszerűségtől, melylyel egyéb, eddig ismeretessé lett ó-cseh költői és prózai termékekben találkozunk. A kézírat hitelességének vitás kérdése különben még eldöntetlen. Kétségtelen hitelességű és koruknak bélyegét úgy tartalmukon, mint alakjukon viselő ó-cseh nyelvemlékek összefüggő sorozata csak a XIII. század második felével kezdődik. Ez irodalmi termékek főforrása a nyugat-európai művelődés és társasélet, s mindnyájukon az utánzásra való, többé-kevésbbé erősen kiérezhető törekvés látszik meg; a költészeten e törekvés majdnem teljesen uralkodik s belőle áthatol a próza-irodalom egy részébe is. Nemzeti jelleme ennek az irodalomnak nincsen. A mi becses és jórészt felülmúlhatatlan értékű benne, az nyelvének ragyogó gazdagsága, kivált az alakok bőségét, a kifejezés magvasságát és hajlékonyságát tekintve. Alak és tartalom szem- pontjából kiválóbb mű azonban csak kevés akad benne. A költbi művekben mindenek előtt a külalak hódolt meg a nyugaton uralkodó divatnak; általánossá lett a rím, melyet már a legrégibb fönmaradt emlékek is meglepő tökéletességében mutatnak, a miből következtethető, hogy elég korán meghonosúlt s buzgó ápolásban részesült. A szakokba való tagolás és más alaki sajátosságok útját bizonyára már a honi ősköltészet is egyengette, miért is ezek annál könnyebben meggyökeresedhettek. A tárgyak tekintetében eleinte a világi elem egészen háttérbe szorúl; hiszen verseléssel pusztán csak a papság foglalkozott, s ha némi részt vettek benne más társa- dalmi osztályok is, ezek is teljesen koruk vallásos szellemének uralma alatt álltak. Az ezen szellemben nevelkedett nemzedékek áhítva sovárognak a 9*