Seite - 108 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország II (1), Band 15/1

108 s utána Pohl János Venczel (meghalt 1790), kinek „Grammatica linguae Bohcmicae" (1756) czímű munkája elrettentő példája annak, hová tévelyed- hetik a pajkosan merész tudatlanság; e mű egyúttal a cseh irodalmi nyelv szánalmas hanyatlásának is példaképe. A Mária Terézia uralkodásának végső éveiben foganatosított politikai, művelődési és társadalmi gyökeres átalakúlásokkal kezdődik a cseh irodalom iij'kora, mely egész napjainkig tart. Közepén határkő gyanánt áll az 1848.év; eddig az évig az egész szellemi, de kivált az irodalmi újjászületés munkás- sága a hazafias érzület talajából és forrásából táplálkozott; innentől fogva aztán lassanként annyiban megváltozik ez irány, hogy most már más tényezőkre bízhatja, nevezetesen a politikaiaknak engedheti át a nép föl- ébresztésének munkáját, maga pedig a művészeti és művelődési czélok felé vezető tágabb útra térhet. Ama szomorú állapot, melybe a cseh irodalom s vele együtt a cseh nemzetiség a harminczéves háború után jutott, tetőpontját a múlt század utolsó negyedében érte el, mikor a fönnálló rend megváltoztatása lett az egész európai értelmiség jelszava. Az ország német nyelvű lakossága, mely büszkén tekintett a külső németség szellemi életének ez idétt támadt hatalmas föllendülésére, attól maga is örvendetes művelődési mozgalomra érezte magát ösztönöztetve s ennek nem csekély eredményei is mutatkoztak, nevezetesen midőn a jezsuita-rend eltörlésével (1773) a lat 'n nyelv legerősebb támasza megdőlt, még inkább pedig, mikor 1774-ben a népiskolákat (elemi, főelemi és triviális iskolák szerint) új alapon szervezték s német nyelvűekké tették. A cseh népnél ellenben nyoma is alig mutatkozott valamelyes haladásnak, minthogy erejének javarésze majdnem kizárólag a még mozdúlatlan falusi lakosságban szunnyadt, melyet a korszerű művelődési áramlat még csak fölszinén s vajmi gyöngén érintett. A vagyonosabb és műveltebb osztályok önként engedtek a nemzetietlénítő hatásnak, mert anyagi hasznot és kiválóbb társadalmi állást szerezhettek azzal, ha megtagadták nemzeti jellegüket; jóformán csak az alsóbb papságnak a néppel érintkező része volt az értelmi- ségnek az az eleme, mely a cseh nemzeti szellemet magasb eszmekörben ápolta. Azért azonban mégsem mondható, hogy a cseh lakosságból az értelmi műveltség egészen kipusztúlt, csakhogy az egyelőre csupán jellemében, hazafias érzületében nyilvánúlt, nem pedig nyelvében. Ebben majdnem teljes lehetetlenség is volt nyilvánúlnia, minthogy a cseh nyelv olv elhanyagolt álla- potban vala, hivatás nélküli újítók pedig annyira eléktelenítették, hogy a kor-