Seite - 128 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország II (1), Band 15/1

128 huszita harczok és később a harminczéves háború viharaiban; csupa vélet- lenség, hogy legalább egy szerzetespapnak a költeménye megmaradt; igaz, hogy ez is már csak a XIV. századból: egy pomuki szürke barát (cisterci) dicsőítő éneke a Boldogságos Szűzről, „das Blümel" (A virágocska) czímmel. A XII. század egyházi költészete azonban árnyékba borúit az újabb világi, leginkább lovagias költészet fölragyogó fénye mellett. Nagy kedveit- ségre tőnek szert a vándor énekesek mindenfelé, s nem valószínűtlen, hogy a kor legünnepeltebb didaktikus költője, Spervogel, egy egeri polgári család sarja volt. A Pfemyslidák királyi udvarában csak a XIII. század folyamán hono- súltak meg a lovagi szokások és erkölcsök. Úgy értesülünk, hogy I. Venczel tartotta az első vitézi tornajátékot, s az ő udvarában tartózkodott hosszabb ideig az első német költő is: Zweteri Reinmar, Walther von der Vogelweide követői közt a tanító költés terén a legjelesebb. Reinmar maga mondja, hogy ő, ki a Rajna vidékén született, inkább a király, mint országa kedveért ment Csehországba, a mely ugyan ép oly jó, mint királya, de csak ez tudja őt méltá- nyolni. Mintegy hat évig maradt Csehországban, a honnan 1241-ben ismét tovább vándorolt. Még hosszabb ideig tartózkodott itt, úgy látszik, Sigeher mester, ki I. Venczelt bőkezűségeért dicséri; de dicsőíti II. Ottokárt is, kit többször egybe hasonlít Nagy Sándorral, s valószínűleg részt vett Ottokár királynak a poroszok elleni keresztes hadjáratában is (1267). Bizonyos, hogy e királyt a magyarok elleni háborújában (1271) Sunnenburgi Frigyes költő is kisérte, ki ezt az egész hadjáratot egyetlen rövid tankölteményben énekelte meg főbb mozzanataiban. Más költők is magasztalják e fényűző s bőkezű fejedelmet. Mikor négy ország ura volt (1261 —1269), egy nagy elbeszélő költeményt is ajánlott neki Ulrich von dem Türlin, t. i. az Oransei Vilmos elfogatásáról és megszabadúlásáról szólót, mely Eschenbachi Wolfram Willehalmjának az előzményeit mondja el. E nagy költő utánzója Eschenbachi Ulrich is, ki Csehországban született s ott töltötte egész életét. Legelőbb II. Ottokár udvarában találkozunk vele, kinek dicsőítésére fogott Nagy Sándorról szóló költeményébe. Ebben a nagy világhódítóról tudomására jutott összes értesítéseket egybe akarta foglalni s e czélra úgy szó-, mint írásbeli forrásokból merített. Emezek mind latin nyelvűek valának s köztük a Gualtherus de Castellione latin eposza volt a legnevezetesebb. Azok közt, a kik Nagy Sándorról élőszóval beszéltek el egyet-mást a költőnek, magát a királyt is említi Ulrich, kire mint hiteles