Seite - 152 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország II (1), Band 15/1

152 a hevesb, viharosb érzelmek kifejezésére. így drámái közül sem vált be egy sem egészen, jóllehet „Bretislav és Jutta" czímű, történeti tárgyú és békítő szellemű darabja Bécsben és Prágában nagy tetszést aratott, utolsó színműve pedig, a nagy franczia forradalom idejében játszó „Brunoy", melynek tárgya a Timon tragoediájáéval rokon, több méltánylást érdemelt volna. Igazán jeles és szerencsés csak az eposzban volt, a hol a nyugodtan ömlő beszéd képeket alkotó varázsával s a költői festés nagy és széles vonásaival szemlél- teti a leírt tájakat és embereket. A „Kolostor" czímű idylljében a hajeki ferenczrendű zárda csöndes magányában töltött napok emlékét eleveníti föl, a hol „Wlasta"-ját írta. Ebben és a „Magyar nő" czímű hősköltemény merész kalandjához illő élénk rhythmusaiban, nemkülönben jelesb balladáiban és románczaiban („Schelm vom Berge", „Frau Hitt", „Der Königstochter Laune", „Zwei Meister") állt tehetsége tetőfokán. Itt Uhland méltó társának mutatkozik s önálló alakító erőt tanúsít a szerkesztés szilárd körvonalaiban és biztos alapzatában. De a szerelem lágyabb érzése, a bánatos panasz és a természet szépségeinek élvezete is bájosan zendűl meg lantján, mely bizal- masan szívünkhöz szól a merengés óráiban. Az Ebért dalaiból áradó magasztos béke hangúlata a csehországi német költészetben ahhoz a csendhez hasonlítható, mely a vihart előzi meg. Mozgalmas idők következtek, az úgy nevezett „ifjú Németország"-gal egy második vihar-korszak viradt a német irodalomra. A világfájdalom költői és a szabadság dalnokai az élet új evangéliumát hirdették. Csehország német ifjúsága lelkesedéssel veté magát az új eszmék áradatába. Nemcsak a nagy múlt, a jelen is nagy föladatokat rótt az új nemzedékre, s a szivek a szebb jövőért vívott harcz diadalának biztos reményével valának tele. Ez általános szabadságvágyból, melyben az egyesek és népek heves panaszai és óhajai, a világfájdalom és a föltörekvő polgári rend keserűsége egygyé olvadt, szülemlett meg a harminczas és negyvenes évek virágzó német költészete Csehországban. Az új költői sarjadék nem szorult többé sem a tudós műkedvelők elméleti utasításaira, sem a főnemesség hangadó párt- fogására, mert immár a nép mélyebb rétegeiből merültek föl a régen óhajtva várt tehetségek. A „Wlasta" költőjét azonban ez új nemzedék is mesterének és a honi költészet ébresztőjének ismerte el. Bizonyos értelemben az Ebért programmját követték utódai is, midőn a honi földhöz való lelkes ragasz- kodást, Csehország történetét dicsőítették, nem téve éles megkülönböztetést