Seite - 530 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Csehország II (2), Band 15/2

182 innen Prágába kellett áttenni. A XVII. és XVIII. században évenként már csak mintegy 3.000 márka volt az ezüsttermelés, a XIX. század első felében pedig 500—600 munkás már alig 1.000 márkát tudott kiaknázni. A mondott ezüstmennyiségek mellett azonban, mint már említettük, egyéb érezek is kerültek ki a bányákból. Az érezek kiolvasztása ősrégi idők óta saját, már a Schlick grófoktól épített kohókban történt, a melyekből a XVII. század óta már csak egy állott fönn. Ezt 1853-tól 1858-ig lassanként a már említett urán-festékek gyártására ezüsttermést a pribrami ezüstkohóba viszik, a többi érczeket pedig a szászországi Freibergben váltják be. Napjainkban a joachimsthali bányák két aknaosztályban csak 240 munkást foglalkoz- tatnak. Joachimsthal szom- szédságában a kincstár joachimsthali bányaigaz- gatósága részéről kutatá- sokat eszközöltet Dören- berg területén, a hol már több reményt keltő urán-, kobalt- és ezüst-érre akadtak. Joachimsthal és Dürenberg határában egy magántársaság („Sächsisch Edelleutstollen" és „Hilfe Gottes-Zeche") dolgozik egy ér-hálózaton, melyben főkép a „Zeidleru-ér szolgáltat tetemesb mennyiségű urán- és némi ezüstérczet. A pribrami bányászat legrégibb korszakát mélységes homály borítja. LiboCani Hájek krónikás már Libusa fejedelemnővel megjósoltatja a „Tíebusna" hegy alatti „Birkenberg" dús kincseit s e jóslathoz fűzi a népnél igen jól ismert s kész hitelre találó Horymír-mondát. Biztos történelmi adataink azonban csak a XIV. század első feléből vannak e bányákról. A legrégibb meglévő bányakönyv tanúsága szerint Pribram környékén 1527 előtt már 33 bánya volt elszórva a mai napság jól átkutatott egész 67* rendezték be, míg az azóta igen csekélyre apadt Joachimsthal bányaváros pecsétje 1545-ből.