Seite - 22 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország IV (1), Band 16/1

22 vágányok részére épült, 4.4 méter széles. A híd középső nagy nyílása oly magasra van építve, hogy alatta a legnagyobb hajók a Duna legmagasabb vízállásakor is akadálytalanul járhatnak. Ezen középső nyílás alsó éle ugyanis 6.5 méter magasan fekszik az 1883. évi, eddig legmagasabb (0 felett 6.95 méter magas) árvíz színe fölött. A híd építése az államnak 1,460.000 forintba került, mely költség törlesztéséhez Pozsony városa annyiban járult, hogy 1888 november 5-én a hídvámszedés jogát az államnak engedte át. A hidat Cathry Szaléz építette, míg a vasszerkezet a magyar államvasutak gépgyárából került ki. Az építést 1889 május havá- ban kezdték meg s egyik felét, t. i. a közúti hidat, 1890 deczember 30-án nyitották meg ünnepélyesen Ö Felsége a király jelenlétében, míg a vasúti hidat 1892 tavaszán adták át a forgalomnak. A Duna Pozsonynál a várhegytől a volt hajóhídig 270 méterre van összeszorítva, míg ettől mintegy 570 méterrel lejebb 410 méterre széle- sedik ki. Ezen a szélesebb részén épült a város méltó büszkesége, a Ferencz-József-híd. A Duna partjai a város mentén ki vannak burkolva. A balpart a várhegytől kezdve egészen addig, a hol a meder kiszélesedik, czölöpfallal biztosított lejtős kövezettel van ellátva; míg az átellenes, vagy ligeti jobb part egyszerű kőhányáson nyugvó kövezettel van kirakva. Az egykori hajóhídtól az állandó hídig terjedő balparton vannak a Duna- gőzhajózási társaság kikötője és szénraktárai, úgy szintén a fakereskedők rakodóhelyei, egy szóval a pozsonyi hajózási és általában minden vízi for- galom ezen a parton csoportosúl. Pozsonyt elhagyva, egyszerre mindkét parton kiszélesedik a táj. Előttünk terűi el az ú. n. pozsonyi medencze, vagy kis Alföld laza áradmányi talajával, melyen régebben szinte féktelen rendetlenségben folyt, rohant át a Duna vize számtalan kisebb-nagyobb ágra oszolva, közel 90 kilométer hosszaságban s nem számítva két nagyobb kiágazását, helyenként 5 kilo- métert is meghaladó szélességben hálózta be e laza, kavicsos talajt, melyben csaknem minden vízváltozáskor újabb meg újabb medreket vájt, zátonyokat és szigeteket alkotott. Hajónk mintha Amerika vadonjain haladt volna keresztül, úgy siklott, kanyargott óvatos vigyázattal a folyamnak e valódi labyrinthjában, hol a víz járását ugyancsak alaposan ismerő, avatott kalaúz kezére kellett bízni a hajó kormányát, ha nem akartuk kitenni magunkat annak, hogy hajónk egy-egy újabb képződésű, a mederben szinte lopva rejtőző zátonyra kerüljön, s még így is megtörtént, hogy a hajó kereke