Seite - 109 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország IV (1), Band 16/1

109 ványai, és vagy ezek maguk, vagy társaik Szent István templomának építésénél is szerepeltek. A templomot három ízben, 1848-ban, 1864-ben, végűi 1874-ben eszközölt ásatásokból és fönmaradt leírásokból ismerjük. A részben fölásott alapfalakból következtetést vonhatunk a templom elrende- zésére, nagyságára és többszöri újjáépítésére. Hartwik és Bonfinius leírásai pedig képet nyújtanak a templom fölépítéséről és belsejének pompájáról. Ezek szerint a templom háromhajós bazilika volt. A középhajó kelet felé félkörű apsissal záródott. A középhajónak megmért szélessége 12.8 méter, a miből annak mintegy 70 méternyi, egészen szokatlan hosszúságát lehet következtetni. Az apsist két, szabadon álló, négyszögű torony fogta közbe. Vajon volt-e a nyugati keskeny oldalán is két ilyen torony, azt az ásatások nem derítették ki; de szinte bizonyosnak látszik, hogy a hasonló négytornyú templomoknak ez szolgált előképül. A középhajót az oldalhajóktól oszlopok rendje választá el, a padlata márvány táblákból volt, a középhajóba benyúló chorust vésetekkel díszített korlát övezte, a fő oltár négy oszlopon nyugvó mennyezet alatt (ciborium) állott, s összerakott becses kövek díszítették. E díszítmény aligha mozaik volt, hanem inkább berakott mű lehetett. Aranyozás is sok volt a díszítésben. A leírásnak különösen ez utóbbi részletei kétségtelenné teszik, hogy a székesfehérvári templom nem csupán az általános elrendezésben követte az olaszországi ó-keresztény bazilikákat, hanem belsejének fölszerelése: a chorus és a mennyezetes oltár és annak díszítési módja is megegyezett ama bazilikák fölszerelésével és díszítésével, a melyek Olaszországnak hozzánk közelebb eső éjszaki részében és Dalmácziában, különösen pedig Isztriában a VI. századtól kezdve a XI. századig nagy számban épültek. Mindezen templomok szabályként tartják a római ó-keresztény bazilikák elrendezését; faragványos díszítményeik azonban a byzanczi hatás alatt átalakúlt és részben barbár elemekkel kevert római művészet jellegével bírnak. E díszítmények a színes kövekből készült berakott művek mellett kő faragványokból állanak, melyeknek különösen két fő ismertető jelük van : az egyik, hogy a formák laposan emelkednek ki az alapból és széleik sarkosak, nincsenek legömbö- lyítve; a másik a fonatos formák iránti nagy hajlandóság. Szalavárott egy kő gerenda került elő, melynek egyik oldalát ilyen fonatos faragvány díszíti. A Magyar Nemzeti Múzeumban pedig van egy kő koporsó, melynek egyik végén egy repülő angyal mennybe viszi az elhúnytat; két oldalát pedig a fonatos díszítmény jellemzi. Bizonytalan,