Seite - 116 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország IV (1), Band 16/1

116 végében volt az egyházi gyűlések terme. A Széchitől újjá épített templom alig száz évig állott; 1543-ban török lövegek beszakították a boltozatát. Ugyanabban az évben a vár is török kézre került. 1594-ben az ostromló keresztény seregek lövegei ledöntötték a templom egyik tornyát, az pedig beszakította a hajónak még ép részét. 1683-ban visszafoglaltatott a vár a törököktől; 1763-ban gróf Barkóczy Ferencz érsek elrendelte a romok eltisztítását és a templom alaprajzának fölvételét. 1764-ben vált teljessé a pusztúlás. Ekkor ledűlt a másik torony is és összezúzta a már amúgy is megrongált fő homlokzatot. 1820-ban a várhegynek az újabb székesegyház építését megelőző általános szabályozásakor az utolsó maradványokat is eltávolították. Ez alkalommal Máthes János (Veteris Arcis Strigoniensis descriptio) megkisérlette a maradványokból és a Barkóczy idejebeli alap- rajzból a templom leírását és helyreállítását. Ez alaprajz szerint a templomnak nyugatra néző fő homloka előtt az ó-keresztény templomok mintájára nagy előudvar volt. Innét vezetett a fő kapu a templom háromhajós belsejébe. A középhajót hat-hat pillér választá el az oldalhajóktól. A középhajónak a keleti keskeny oldalán az 1333-tól 1349-ig épült Telegdi-féle szentélynek öt oldalú záradéka volt. Az oldalhajók az egyenes zárófalba mélyített fülkével végződtek. A nyugati homlokon két nagyobb és a keletin két kisebb torony emelkedett. A fölépítés maradványai kétfélék voltak : a homlokzat az 1200 körűi Jób érsek által épített román templomhoz tartozott, melynek legérdekesebb részét az oroszlánokon nyugvó oszlopokkal és szobrokkal díszített fő kapu, a porta speciosa tette. Belsejében a csúcsíves művészetű pillérek, a boltozat, a szentély, meg a kápolnák későbbi időből valók voltak. A Dunán túl a XIII. század elejével kezdődik az az építkezés, melynek alkotásai mai napig többé-kevésbbé ép állapotban fönmaradtak, s melyek az építészet magyarországi történetének emlékeiként szerepelnek. Ama század első fele, 1256-ig, az egész országban, kivált pedig a túl a dunai vidéken a román és átmeneti építészetnek utolsó és egyszersmind legtermékenyebb, legfényesebb korszaka. Alig ötven év alatt a Dunán túl, jelesül annak nyugati vidékein szép számban keletkeztek építmények, melyek művészeti becsükkel és azzal kapcsolatos megkülönböztető sajátosságaikkal tiszteletre méltó helyet vívtak ki Magyarországnak a középkori építészet történetében. Mindannyi szerzetes templom. Ezeket részben a benczések, részben a II. Gézától 1142-ben, majd folytatólag III. Bélától a XII. század vége felé