Seite - 177 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország IV (1), Band 16/1

Iff jobb kéz felől egy nagy két szárnyú épületet találunk, mely uradalmi ven- déglőnek van berendezve. Ez épület egy régi zárda és szeretetház helyén s annak köveiből épült. Itt volt hajdan a karthauzi szerzet székháza s a lövöldi főperjel lakása. A falu neve ugyanis a régi okiratokban Leveld és Lövöld s ez alakúit át a nép ajkán L'òddé. Városlődnek pedig azért nevezik, hogy megkülönböztessék a szomszédságban fekvő Kisl'òd falutól. A falun végig folyik a Torna pataka, melynek völgyében a nyugati vasút állomása fekszik. A karthauziak hatalmas szerzetét és zárdáját 1360 körűi I. Lajos alapí- totta, adományozván nekik a bakonyi főispánság javaiból s egyéb javakból roppant uradalmakat. A karthauzi szerzet hazánkban sok százados fennállása után a mohácsi vészt követő időkben pusztúlt el. Adományos javakban gaz- dagabb s egyébként is hatalmasabb szerzet nem igen volt hazánkban, sőt mondhatni, tekintélyre nézve még a pannonhalmi főapát is mögötte állott a lövöldi karthauzi perjelnek. Bizonyítja ezt az 1498-iki országgyűlés is, mely a perjel bandériumát ép úgy 200 lovasban határozza meg, mint a pannonhalmi apátét, vagy a veszprémi püspökét. És bizonyítja az 1550-iki országgyűlés, mely a lövöldi perjelnek régi szabadalmain felül az ország prímását megillető ama különös jogát biztosítja, hogy magánperekben a részére, vagy terhére megítélt perdöntő esküt saját tiszttartója által tétetheti le. A szerzet fenn- állott mindaddig, míg Veszprém várát 1552-ben a török el nem foglalta. Városlődnél az út két felé ágazik: éjszaki ága Pápának, nyugati ága Deveesernek megy. A pápai ágon Tapolczafonéljutunk ki a valódi Bakonyból és lépünk át a nagy nyugati Alföld keleti szélére. E falu praediális nemesekből állott. Itt van a Tapolcza nevű pataknak mészkő sziklák hasadékaiban egy felséges szépségű forrása, még pedig két medenczében, melyeket egymástól alig 3 méternyi sziklapad választ el. Egyiknek a fölszíne már 3 lábbal magasabban fekszik, mint a másiké és mindegyik egy kis tavat alkot. A magasabban fekvő medenczében több kisebb-nagyobb aknán, melyeknek átmérője fél lábtól két lábig váltakozik, a legtisztább hegyi kristályvíz tör elő, és kiömlése már a kisded tó szélén egy felűlcsapó kerekű malmot hajt. Mikor még e helyen falu nem állott, s a mészkő- és dolomit-sziklákat buja erdő borította, oly tündérien szép lehetett e két forrásmedencze, hogy egész természetesnek találjuk a történelmi hagyományok ama részletét, mely szerint hazánkban, mikor már a kereszténység századokon át meg volt honosítva, e forrás partján Ázsiából jött őseink közül sokan még mindig pogány isteni tiszteletet tartottak. Oltáraik helyét ma is mutogatják. M. 23