Seite - 214 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország IV (1), Band 16/1

214 jellemző vonást vagy csak példát emelünk itt ki. Egyik az, hogy a magyar nyelv általános törvényét, mely szerint a szóvégi rag ugyan olyan magas, vagy mély hanggal bír, mint a szó, megszegi s nem így mondja: „kalap-pal, marok-kai, láb-baltt, hanem így: „kalap-vei, marok-vei, láb-bei". Másik általános sajátsága bizonyos rövidítés és összevonás a kiejtésben. Például e szót: „elvitte" az éjszaki palócz így ejti ki: „eevitte" ; a nyugati palócz így ejti ki : „ievitte", a göcseji pedig így ejti ki : „evittö". Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a magánhangzók kiejtéskori megnyomását a Balaton-parti magyarság is oly sajátságosan csinálja, hogy erről nyomban fölismerhető. Áttérünk most Zala egyes részeinek leírására s három fő részre osztjuk a megye területét. I. A keleti határtól a Zaláig. A vármegye keleti része csak egy kis nyúlvány, beszorítva éjszakról Veszprémmegye s délről a Balaton vize közé. Ez a rész az Almádi pusztától, mint keleti végső határtól, mintegy 30 kilométer hosszúságban terjed Zánkáig s Veszprém megyétől a Balatonpartig; keresztben 7—10 kilométernél nem szélesebb. Ennek a Balatonba délről benyúló hegyfoka Tihany. Ez egész nyúlvány a háta mögött levő Bakonyhoz képest lapálynak látszik; volta- képen azonban dolomit és mészkő-rétegekből álló s helyenként sikér erdei televénynyel barnított agyagos talajú fensík, mely itt-amott völgyek s keskeny szakadékok által van megtördelve, s melynek a Balatonra néző oldalai meglehetős meredek partokat alkotnak. A Balatonról hegylánczot látunk kiemelkedő hegycsúcsokkal; Veszprémmegye felől pedig fensíkon járunk, melyről a Balaton medenczéjébe egyszerre s csaknem rohamosan vezetnek ki a lebukkanó útak. A fensík erdőkkel s kopár, bérezés legelőkkel, helyenként pedig csekély szántóföldekkel és Szólás, Pécsei, Dörgicse körül szőlőkkel van tele. A Balatonra néző meredek oldalak egykor mind szőlők, a hegyoldalnak a Balatonra dűlő lábánál pedig szántóföldek és kaszálók s az öblökben nádasok voltak. Legszélső keleti határpont az almádi puszta zalai része, a veszprémi káptalan s egyes kisebb szőlőbirtokosok tulajdona. Almádival nyugatról szomszédos Felsá- és Alsó-Örs, két aránylag nagyobb falu, melyek egykor kitűnő bort termeltek hegyeiken. Alsó-Örs már kezdődő nyaraló és fürdőtelep. Négy Örs helynév fordúl elő a Balaton mellett.