Seite - 300 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország IV (2), Band 16/2

300 bennök a rendet. Es a faji jelleg, az ősidőkből átszármazott függetlenségi hajlam, mely a viszontagságos harczi korszakokban makacssággal és furfan- gossággal fegyverkezett, mely készebb volt erdőre szaladni és bujdosóvá lenni, mint magát a legkisebb fegyelemnek vagy fenyítéknek alája adni, s mely megtámadtatása esetén elszánt ellenállásban nyilatkozott, — ez a faji jelleg. A nép maga is érezte, hogy nincs mit sokat tartania, s ha érdekét sértve látta, kivált határvillongások alkalmával, könnyen összetörte korlátjait. A Kupa vére hamar fölforrott benne, s néha véres ellenállásra ingerelte, melynek legnevezetesebb kitörése volt az ú. n. velites vagy insurgens lázadás a század elején, mikor Somogymegye is nagy számú önkéntes segédcsapatot, nevezetesen egy gyalog zászlóaljat és két lovas századot állított ki és szerelt föl a francziák ellen. A sereg el is indúlt a zalai határ felé, de a gyalogság már a második állomáson megtagadta az engedelmességet, mert az a hír terjedt el, hogy a muszkáknak akarják őket eladni; a kíséretében levő kevés számú rendes katonaságot szétszórta, s míg a nemesekből álló s már előbbre haladt lovasság a felső Somogyságban a földnépével egyesülve dúlt és pusztított, addig a gyalogság visszafordúlva, Nagy-Bajom, Sárd, Csoknya környékén rabolta a kastélyokat, boltokat és pinczéket. Egyeseket halálra kerestek s talán kergettek is, gyilkosság is történhetett, de vérengzés, bosszúállásra mutató öldöklés nem. A lázadás, a dulakodás féktelenségében jelentkezett; a kirabolt kastélyok urai menekülhettek, vagy maradhattak; ez a nép csak borra szomjazott, vérre nem. Hasonló dúlások másfelé is történtek a megyében szórványosan, de mindenütt vérengzés nélkül. Az egész dulakodás legfeljebb öt napig tartott. Ekkor a zendűlők a megye atyai felhívására, s vezérlő századosuk, Oroszi Béni ügyeskedése folytán (a mint és a hol összeszedhette őket, katonai gyakorlatokat tartott s addig lövöldöztetett velük, míg úgy is csekély municziójuk végkép elfogyott, s csak a félágú vasvilla — bajonett — maradt kezükben) megadták magukat, s töredelmesen tértek meg Kaposvárra borzasztóan lakolni. A statarium válogatás nélkül bánt el a szerencsétlenekkel; kivétel csak a nemes ember volt, a kinek „egy szeggel fölebb" volt az Ítélete. Maga az említett százados is, kit sorsa a vezérlő és békéltető szerepre juttatott, várfogságra került. Ezen szomorú végű csetepaté óta terjedt el Somogy népéről némi-nemű rosz hír. Hogy ez a nép vad és rakonczátlan volna ! Nem. Ha nem jobb is, de nem is roszabb testvéreinél; talán szilajabb, de bátrabb is; talán egy-