Seite - 332 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország IV (2), Band 16/2
Bild der Seite - 332 -
Text der Seite - 332 -
332
Népessége, mely 50 év alatt megháromszorozódott, 111a már 36.000,
ebből a nagy többség római katholikus magyar, kevesebb számú német és
sokácz, pécsi nyelven bosnyák, kik közül számosnak a neve török eredetre
mutat. Négy országútnak és négy vasút-vonalnak találkozó pontja lévén,
kereskedése és ipara messze ágazó összeköttetésekkel és piaczokkal rendel-
kezik, s valóban vannak is terményei, gyártmányai, melyek ország-, sőt
Európa-szerte ismert versenyképességgel dicsekszenek. Legrégibb, mond-
hatni, az őskorból származó forgalmi czikkét a Mecsek déli oldala árasztotta
századokon keresztül a szőlő nedvében, melynek tőkéivel még római kezek
ültették be e halmokat. Az újabb kor azonban bemélyedt a hegy gyomrába
is, megnyitotta a kőszénnek szinte kimeríthetetlen aknáit, melyeket népes
telepek, Szabolcs, Vasas, Somogy és a legszebb és legnépesebb Kolonia
teljesen berendezett népoktatási intézeteivel, melyeknek 12 tantermében
ezer növendék nyer oktatást, ötven év óta nyitogatnak és takarítanak ki,
s a tulajdonos Dunagőzhajózási Társaság a maga vasútvonalán szállít
tovább minden irányban, de különösen Mohács felé. A hegy egyéb kincsei,
a különféle kőfajok, alkalmas anyagot szolgáltatnak a vésőnek, mely
e nagy katholikus városban bőven talál munkát, s nagy számmal neveli
mestereit. A kővel versenyre kél az agyag; a földhöz és a földi emberhez
legközelebb álló és legrégibb iparnem, mely a Mecsek-háton, történetelőtti
időktől kezdve a mai időkig a maga kezdetleges állapotában elterjedt
foglalkozása volt a köznépnek : innen a Mecseken a szép mesterségek közé
emelkedett, s ma már uralkodó művészetként magasodik ki a Zsolnay
gyárában, melynek díszművei az országos- és világ-kiállításokon szemet
kápráztatnak, s a nyugati és tengeren-túli országokban gazdagabb nemzetek
előkelőinek pompáját emelik, míg bent a hazában a legelső építészek által
szerkesztett monumentális építkezésekhez szolgáltatják a díszítéseket; más-
felől a közhasználatba vágó összes agyag-czikkek előállításával a külföld
versenyének korlátot vetett, porczellán gyártmányaival pedig az egész hazai
szükségletet képes fedezni. Ez a gyár Zsolnay Vilmos által egy közönséges
téglavető telepből emelve mai virágzására, a legújabb szerkezetű és leg-
tökéletesebb gépekkel van berendezve, s a keramiának minden ágát felölelő
teljességében, úgy technikai, mint művészi fejlettségében a legmagasabb
színvonalon áll. Különösen szerencsés a nagy szorgalommal és tanulmánynyal
megállapított magyar motívumok alkalmazásában, melylyel egy új és jellem-
zetes stílt alkotott meg. Ezer munkás nyer itt állandó foglalkozást, és a gyár
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Magyarország IV (2), Band 16/2
- Titel
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Untertitel
- Magyarország IV (2)
- Band
- 16/2
- Herausgeber
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Verlag
- Magyar Királyi Államnyomda
- Ort
- Budapest
- Datum
- 1896
- Sprache
- ungarisch
- Lizenz
- PD
- Abmessungen
- 14.94 x 21.86 cm
- Seiten
- 334
- Kategorien
- Kronprinzenwerk ungarisch