Seite - 350 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország IV (2), Band 16/2

350 alkotott, melyeknek a neve szembeszökő ellentétben áll a lakosság nyelvével, mivel a falvak neve általában oly magyaros hangzású, hogy lakója alig tudja kimondani. Ki hinné, hogy Árpád, Szederkény, Himesháza, Villány, Virágos, Bóly, Kisfalud, Nyárád, Udvar nevű községekből áll ez az egész úgy nevezett Schwäbische Tiirkey, melynek sváb népe nem igen töri magát az állami nyelvért, ha csak az iskolák, s főként a bélyei uradalom által fentartott iskolák nem segítenek rajta. Az itt 100.000 főre menő németséghez képest elenyészőleg csekély a németek között elvegyűlő szerb-sokacz falvak 15.000-re menő népességszáma. A magyarság sem sokkal több, kik mintegy húsz községben, de a legszebb fekvésű falvakban laknak; ezek bírják a legtermékenyebb és legterjedtebb határokat. Itt is ők az őslakók. Mindenkinek, a ki a dunai hajókon Bajáról Mohács felé utazik, szemébe tűnik az a csínos kis kápolna, mely Bátán alúl a Dunára függő hegy oldalából alá fehérlik. E kápolnánál kezdődik Baranyamegye éjszaki határa; a kápolna alatt fölfutó út Szekcsőbe kanyarodik be, Baranyamegyének egyik legnagyobb, rangban negyedik, s több mint 5.000 főnyi népességű, egy- r szersmind egyik legrégibb városkájába. Anonymus szerint Árpád e helyet Edőnek, az Ete fiának adományozta, ki itt várat épített. Igen sokáig a Szekcsői Herczegh család bírta, később a Bésán s ennek kihaltával a Bésán- jankovics család uradalmának székhelye lett. Vársánczok nyomaival keresz- tezett s távolból most is váralakot mutató meredek agyag-emelkedések tövében, a Dunára néző házsoraival tetszetős mutató-vége Baranyának. Itt, sőt valamivel feljebb, a tolnai határban oszlik meg a Duna, kisebb ágával baracskai Duna néven a bácskai síkot mosogatja, öreg ága pedig nyugot felé, egész Mohács alá kanyarodik s' még azontúl jó két mérföldnyire külön ágyban futva, Kis-Kőszegnél (Batina) újra magához fogadja elvált testvérét. Ez a két ág alkotja a gazdagon termő, de a vízáradások miatt csalóka Mohácsi (Margittai) szigetet, lapos tavaival, szakadékaival és nagy erdő- ségeivel, melyek közül a legnagyobbnak. Karapancsa a neve. Az öreg Duna Szekcső alól a parti hegyekkel és a hegyek alatt fölsiető országúttal együtt kanyarodik a közeli, német népű, szép nyilt útczás Bar falucskáig, és még tovább az átkozott patakig, melynek nevét jobb volna végkép elfelejteni, s a melynek partján egy jobb szándékkal, mint művészettel alkotott kép mutatja a mohácsi gyász legfőbb mozzanatát. Ott búcsút vesz egymástól folyó és hegy. A Duna lesiet Mohácsnak, nyaldosva, harapdálva és fogyasztva ennek sárga partjait; a hegyek megrakva a mohácsiak szép