Seite - 352 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország IV (2), Band 16/2

352 magát üzlettel és kereskedéssel? E tekintetben legkonzervatívabb és leg- kevélyebb a magyar. Míg bírja a kaszát, addig nem talicskáz szenet, legfeljebb fuvaroz. Külön városrészben lakik, és ez a városrész legtisztább. Különben is a rónaság és a sziget legszebb része az övé. A kereskedés egyiknek sem kenyere. E régi és nehéz emlékű városban keresné az ember azt, a mi régi, a mi a múltra emlékeztet, de semmit sem talál; egy, a püspöki palotában látható régi festmény a mohácsi ütközetről, és egy, az ütközet napjának évfordulóján, Király József pécsi püspök alapítványából tartatni szokott ünnepély mindaz, a mi a nagy veszteségre emlékeztet. De az évforduló-nap megjelölésében hiba is van. Az ütközet augusztus 29-én történt a júliusi (görög) naptár szerint, és ennek évfordulója ma a Gergely naptár szerinti szeptember 10-ke volna. Mohács útczái szűkek, kátyúsak, s mivel a nép mezei munkával él, csöndesek. Csak vásárkor élénkülnek meg, mikor az egész Baranya, sőt a bácskai és alsó pestmegyei Alföld, sőt Slavonia és a Szerémség nyelvben, viseletben tarka sokasága is felgyülekezik abban a sokadalomban, mely nem férvén meg a nagy vásártéren és tágas mellékpiaczokon, áradatával becsap a távoli szűk útczákba is. A bácskai szerb, német és magyar termetben, bizal- masságban és telt erszényben ide is elhozza otthoni versenyét. A bczdáni és szeremlei bokorugrós szoknyák; a kokárdás szűrbe öltözött mohács-alji sokacz becsületes arcza; a rácz leányka aranyos bóbitájával, mint egy kis páva. Es a sokacz menyecske súlyom alakú kapiczájával, mint egy Minerva, — még pánczélja is van, mint Minervának, csakhogy piros selyemből, a mi Minervának még nem volt, noha ő volt a szövés-fonás isten-asszonya ; sőt Minerva még a tánczhoz sem értett, sem az énekléshez : ebben a tekintetben Minervánál is elébb állnak a mi szép szerb asszonyaink. Bizonyos ellenben, hogy Minerva t írni-olvasni jól tudott . . . Es az alsó-baranyai atillás és dolmányos magyarság selymes fehér népével, nagy szemű és karcsú termetű, fehér arczú, fekete hajú nép, a minőnek első vezéreinket írja a történetíró. Dalolva, vágtatva és kerűltetve válik a nép e sokadalomból mindenfelé; csak egy út csendes. Baranyavár felé nem hallik egyéb a gyorsan forgó kerekek zörgésénél. Ez az út temetőn visz keresztül, a Sátoristyei pusztán, ezen a csudálatos némaságú mezőn, melynek áldott földét a legtökéletesebb európai kultura vette hatalmába, és osztotta virágágyakra inkább, mint dűlőkre, s mégis a munka legélénkebb napjaiban is oly hallgató, mint egy alföldi puszta ünnep reggelén. Itt kezdődik Albrecht főherczeg dús uradalma. Itt a Fekete kapunál