Seite - 385 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország IV (2), Band 16/2
Bild der Seite - 385 -
Text der Seite - 385 -
m
díszes emlék áll, melyet egyik Batthyány állított korán elhunyt nejének. Vala-
mikor itt a pálosoknak kolostora is volt. A XVI. században a Batthyányak
kapták adományul; jelenleg Batthyány Kristóf utódjai és Schmid Ferencz
bírják. Sámfáivá hegyen épült régi templomáért említésre méltó. A csúcsíves
stílű épület boltozatának bordái, ablak- és kapu-bélletei mind terra cottából
készültek. Óvárott a templom mellett egy vár romjai vannak, melyben
egykor, mint a hagyomány tartja, Mátyás, az igazságos, gyakrabban szeretett
időzni. A hagyományt támogatja az Óvár mellett fekvő hegy is, melyet
Mátyás király egyik hős vezéréről ma is Kinizsy-hegynek neveznek. Egy
másik hegy itt a Vas-hegy, s a két hegy között elvonúló szép völgy egészen
Újfaluig nyúlik. A felső-eőri járással szomszédos a kőszegi járás, mely
éjszaki határával egyik oldalon Ausztriára, a másikon Sopronmegyére dűl,
s kelet felé kőrútunk kiindulási pontjával, a szombathelyi járással érintkezik.
Fölszíne hegyes-völgyes, számos regényes szép vidékkel. Legnagyobb vize
a Gyöngyös, mely Ausztriában Zöbarn vidékén ered s mint Zöbarn (Zöbern)
patak Kirchschlag közelében magyar földre lép. Itt több apró csermelyen
kivűl Hosszúszegnél fölvévén a Borostyánkő éjszaki oldalán fakadó patakot
is, Gyöngyösnek neveztetik, s e nevet aztán további folyásában is megtartja.
A járás főhelye Kőszeg.
r
Kőszeg régi vára a mai O-ház helyén épült vár, melynek alapfalait
teljesebben csak napjainkban ásták föl. A 609 méternyi magasban emel-
kedett vár felső falaiból is ma már csak némi romok találhatók. Helyükön
most az útast messzelátó fogadja, melyről tiszta időben festői kilátás
kínálkozik minden oldalra. Keletre a kis magyar síkság tűnik föl. Ugyanott
a győri, délre pedig a sümegi, majd a balatoni regényes hegyek, meg a Ság
t
és Somló kötik le a szemlélő figyelmét. Éjszakra, mint egy tükör, a Fertő
vize csillan meg. Mögötte a pozsonyi, innen a soproni, lánzséri és a Rozália-
hegység. Ezek mögül az osztrák Alpesek : a Hóhegy (Schneeberg) és a Rax
köszöntenek bennünket. A hegyek előtt virágos, patakos mezők között itt is,
ott a is faluknak fehérre meszelt házai tűnnek elő. A nyugati kilátást a
665 méter magas Zeigerberg zárja el. Ezen az úgy nevezett Ó-váron kivűl
van a hegység lábánál egy alsó vár is, mely a hírhedt Németújvári grófok
birtokában volt. E vár hosszas négyszögben terjedő épület, melynek éjszak-
keleti és délkeleti sarkai négyszögletes tornyokkal vannak ellátva. Régi
eredeti állapotában azonban mind a négy sarkán kerek tornyok emelkedtek,
melyek közül kettő, a vár délkeleti és délnyugati szögletén csonka állapotban,
M. 49
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Magyarország IV (2), Band 16/2
- Titel
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Untertitel
- Magyarország IV (2)
- Band
- 16/2
- Herausgeber
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Verlag
- Magyar Királyi Államnyomda
- Ort
- Budapest
- Datum
- 1896
- Sprache
- ungarisch
- Lizenz
- PD
- Abmessungen
- 14.94 x 21.86 cm
- Seiten
- 334
- Kategorien
- Kronprinzenwerk ungarisch