Seite - 403 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország IV (2), Band 16/2

Y y. , m o p z A G r ; Sopronmegye. Az Esterházyak és Széchenyiek megyéje, Sopron, egyike a Dunántúl legkiesb me- gyéinek. Ott van a Rábaköz aranykalászt ringató rónája; ott a Fertő-mellék tüzes bortermő, mosolygó tájéka és az ország határát jelölő, gyönyörű képet nyújtó Rozália- meg Lajta-hegység. A föld fölszínének alakúlását tekintve, Sopronmegye két félre oszlik: a keletire, a Rábaközre, mely egészen síkság és egyik része a pozsonyi medenczének vagy kis magyar Alföldnek, es a nyugatira, melyet hegyek és dombhátak borítanak. A soproni hegyek, mint általán a Dunántúl emelkedései földrajzilag a Keleti Alpesek folytatásai; geologiailag azonban a keleti Alpesek központi hegylánczolata éjszakkeleti ágának folytatását képezik, a mennyiben bennök az alaphegység magvát kristályos palakőzetek alkotják, melyekre a grauvakké- nak nevezett palaeozói csoportbeli kőzetek települnek. Ezen alaphegységen három hegyvonúlatot különböztethetünk meg: a Rozália- és Ztf//#-hegységet, meg a Fertő-melléki, ruszt-rákosi dombhátat. A Rozália-hegység nagyjában délről éjszakra csap olyképen, hogy a hegység- gerincze az ország határát jelöli. Legnagyobb magasságát a Rozália-kápolnánál éri el, hol 746 méternyire emelkedik az Adria színe 51*