Seite - 452 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország IV (2), Band 16/2

452 a sekrestye belsejében, meg a szentély alján maradtak sértetlenül at román részletek. A kamarától, melynek birtoklása idején a templom különben zárva volt, a szent-miklósi uradalom Lébénynyel csere útján a Zichy grófi család birtokába jutott. Ennek idejében 1841-ben a templom ismét leégett, mire többször szóba hozatott végleges lebontása és anyagának más czélokra való fölhasználása. A Zichyektől báró Sina vette meg a lébény-szent-miklósi uradalmat, s így a nevezetes templom is az ő kegyurasága alá került, s ezzel új korszak állott be a történetében. Csakhamar hozzá láttak a templom megújításához. Belsejét a vakolattól megtisztították, a sérült oszlopfőket és oszlopokat kiegészítették s a téglák helyett köveket raktak. Jóllehet a kegyúr, báró Sina János, nagylelkűen hozzájárúlt az újítás költségeinek födözéséhez, az ő általa nyújtott segély elégtelen lett volna, ha a belső fölszerelés költ- ségét, mely 17.000 forintnál többe került, maguk a lébényi hívek nem fedezik. A templom belsejének stílszerű helyreállítása után a külsejének kijavíttatása következett, mely czélból Mosonmegye közigazgatási bizottsága egy választmányt küldött ki, mely a megújítást Essenwein, a nürnbergi germán múzeum igazgatójának, tervei szerint foganatosította és e czélra négy éven át évenkénti 500 frtot szavazott meg. A magyar kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium pedig a műemlékek föntartására engedélyezett országos javadalomból utalványozott a lébényi templomra nagyobb összeget ; ennek köszönhető, hogy e román ízlésű remek templom, melynek különösen oszlopfejei egyedül állók az építészet terén, ma teljes szépségében gyönyör- ködteti a szemlélőt. Ha Magyar-Ovárról a pozsonyi országúton éjszak felé indúlunk, jobbra a Marktau nevű városi erdőt látjuk, odébb a „Kapitányrét" öntözött rétjeit, melyek háta mögött az Ufer-erdő, éjszak felé pedig a magyar-óvári uradalom legnagyobb erdőterülete, a „Lovár" terűi el; balfelől a papréti birtoktagot érintjük s utána Bezenye községbe érünk, melynek ma lúdtenyésztése örvend nagyobb virágzásnak ; de régészeti tekintetben is nevezetes hely. Itt találták egy népvándorlási temető egyik sírjában azt a két runás ezüst fibulát, a melyek nemcsak a nyelvtudomány és a rúnák ismerete szempontjából, hanem művelődéstörténeti tekintetben is fölötte érdekesek. E fibulákon egy jól ismert ősgerman női név Godahid, a másikon Ársipodha, túlsó oldalán pedig Awunja (Wonne) és Segun olvasható. E fibulák Wimmer, kopenhágai tudós szerint a 700—720 közé eső évtizedekből valók és valószínűleg Salzburgból, a hol Szent Rupertus 696 és 700 között alapította a Szent Péterről nevezett