Seite - 464 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország IV (2), Band 16/2
Bild der Seite - 464 -
Text der Seite - 464 -
464
és Barátfalu községben, mely utóbbi község arról is nevezetes, hogy ott
római maradványokra akadtak. Szintén bír itt a győri káptalan 3.414 hold,
a szombathelyi káptalan pedig 4.187 hold földet.
Érdekes jelenség, hogy e megyében a latifundiumok képződésével nem
a kis, hanem a középbirtokos osztály pusztulása járt együtt, minek követ-
keztében a megyei élet nem mutatta itt azt az élénkséget és mozgalmasságot,
mint egyebütt. Nagyobb élénkség csak a képviselőválasztások alkalmával
tapasztalható 1848-tól kezdve, mikor a népképviseleti rendszer alapján
először gróf Széchenyi Istvánt választották meg képviselőnek.
Fekvésénél fogva a megyének igen mozgalmas múltja volt már az ős
időkben is, miről a népvándorlás korából való, sok ritkaságot felmutató és
e távoli korra új világosságot derítő leletek tanúskodnak. Színhelye volt e
megye a nemzeti királyok alatt a Németország és Ausztria ellen vívott több
csatának, a törökök előnyomúlásának és visszaveretésének, vale Bottyán és
Károlyi Sándor portyázásainak s a szabadságharcz némely kisebb eseményei-
nek is. Nem csoda tehát, ha a villongások alatt a föld népe gyakran szét-
züllött, s a szigetközi és a Rábcza környéki lakosság kivételével ismételten
új jövevények foglalták el az elpusztúlt vidéket. De bárhonnan szakadt
légyen ide az idegen , a megye lakosságában mindig megmaradt az az
igazi hazafiasság és jámborság, mely ezt a népet máig is jellemzi.
A Lajta torkolata Magyar-Óvárnál.
0
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Magyarország IV (2), Band 16/2
- Titel
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Untertitel
- Magyarország IV (2)
- Band
- 16/2
- Herausgeber
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Verlag
- Magyar Királyi Államnyomda
- Ort
- Budapest
- Datum
- 1896
- Sprache
- ungarisch
- Lizenz
- PD
- Abmessungen
- 14.94 x 21.86 cm
- Seiten
- 334
- Kategorien
- Kronprinzenwerk ungarisch