Seite - 489 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország IV (2), Band 16/2

A római birodalom bukása után a népvándorlás zajában e vidék műveltsége s virágzó városai is megsemmisültek. Utoljára leginkább szláv népek szállták meg a Duna mentét. Ezeket találták itt őseink, kik a vízben, erdőben, termékeny síkságokban gazdag vidéket egészen elfoglalták. Azóta is úgy szólván tiszta magyar e megye lakossága. A nép ruházatában sokat ad a csinosságra. A férfiak csinos szűrt viselnek; a posztó nadrág s dolmány nyáron is divatozik. A nők főkötőt ritkán viselnek; fejüket rendesen fekete selyemkendővel, fülük alatt kontyra csavarva, homlokbokorra kötik be. A piros csizma, fehér kötény a leányok ismertető jele. A népszokások között igen elterjedt a keresztelési pasziták, a névnapok, a karácsonyi ünnepek zajos megülése. Sok helyen divatozik az úgy nevezett mátka-tál, melyben a leányok szoktak egymásnak czifra, piros tojást küldeni, s ettől kezdve „mátka" a nevük. Legrégibb okirataink tanúsága szerint Komárommegye már az Árpádok korában sűrűn lakott vidék volt. Vannak egyes területei, melyeken több község volt a XII. és XIII. században, mint korunkban. A mai községek r legnagyobb része az Arpád-házbeli királyokig viszi vissza származását. A megyének a XVII. század elejéig egészen más határkiterjedése volt, mint ma. A Dunán túl fekvő tatai és gesztesi járást akkor győrinek nevezték, s a mostani Fehérmegyének Tata vidéke mellett fekvő jó része Komárom- megyéhez tartozott. Mikor változott meg e régi határ, nem tudjuk ; a megye gazdag levéltára ugyanis a múlt század elején elégett, s csak az 1619. évben kezdődő jegyzőkönyv maradt ránk, ez pedig nem ad róla fölvilágosítást. Mindössze csak annyit tudunk meg belőle, hogy 1753-ban a régi győri járás két részre, tatai és gesztesi járásra osztatott. Az első a dunántúli rész- nek keleti, az utóbbi a Győrmegyével határos nyugati vidékekre terjed. A regényes tatai járásnak s általában Komárommegye dunántúli részé- nek legnevezetesebb és legszebb helye Tata-Tőváros. Komáromtól mintegy két mérföldnyire, a Vértes hegyláncz lejtőjén fekszik e két községből álló mezőváros. Keletről és délről a Vértes erdőborította hegyei, nyugatról a Pannonhalmáig terjedő szelíd, halmos vidék, éjszakról a Dunáig terjedő síkság környezik; a két község közül Tata a nagy tótól nyugatra eső dombokon, Tóváros pedig a tó éjszakkeleti partján s lapályon fekszik ; a két község között, ugyancsak a nagy tó partján emelkedik a grófi kastély és a vár. A nagy tavat félkörben övező két község, a grófi épületek s a tópart szikláin épült villák megkapó szép képpé csöportosúlnak. A festői M. 62