Seite - 503 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország IV (2), Band 16/2
Bild der Seite - 503 -
Text der Seite - 503 -
503
Bábolna sokkal régibb ménes, mint Kisbér. II. József császár uralkodása
alatt 1789/90-ben vették meg 450.000 forintért a Szapáry grófi családtól
a katonai kincstár számára, azzal a czéllal, hogy fiókintézete legyen a mező-
hegyesi ménesnek, mely akkortájt pótlovakat szállított a hadseregnek, sőt
igen nagy mennyiségben ökröket is ugyancsak a hadsereg és Bécs városa
élelmezésére. Ennek a föladatnak megfelelően tehát ott a múlt század utolsó
és a jelen század első éveiben rendszeres tenyésztés alig folyt, mindamellett,
hogy a ménes időközben 1806-ban önállósíttatott. A század elejének súlyos
évei, a háborúk — melyek egy ízben a ménest a francziák elől Mezőhegyesre
Bábolnai tehenészet.
menekülni is késztették — gátolták a rendszeres munkát, úgy, hogy csak
1816-ban állapították meg elvben, hogy a bábolnai kanczákat keleti vérű
ménekkel fogják párosítani.
Kezdetben ugyan nem tartották meg szigorúan ezt az elvet, mert a
rosièresi franczia méntelepből zsákmányolt, továbbá a Fechtig báró által,
valamint egyes kereskedők útján vásárolt keleti mének mellett a kopsani
udvari ménesből oda áthelyezett spanyol ménekkel is kereszteztek vagy
tíz éven át, sőt kladrubi ménekkel is tettek kísérleteket. A harminczas
évek óta azonban tisztán keleti vér tenyésztése folyt és foly, mely vérnek
fölfrissítése czéljából több ízben hoztak ide keletről eredeti arabs méneket
és kanczákat. Ily czélból jártak vásárlással megbízott küldöttségek 1836-ban
Szíriában, 1843-ban Egyiptomban, 1852-ben, majd ismét 1856-ban megint
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Magyarország IV (2), Band 16/2
- Titel
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Untertitel
- Magyarország IV (2)
- Band
- 16/2
- Herausgeber
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Verlag
- Magyar Királyi Államnyomda
- Ort
- Budapest
- Datum
- 1896
- Sprache
- ungarisch
- Lizenz
- PD
- Abmessungen
- 14.94 x 21.86 cm
- Seiten
- 334
- Kategorien
- Kronprinzenwerk ungarisch