Seite - 212 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Morvaország és Szilézia (Morvaország), Band 17/1

212 atyja helyett cgy csapat törökkel megvívó vitéz parasztleányról szól, ki a pogányok kozúl sokat lekaszabol, a többit pedig mcgfutamítja. A „király úr" e bátor huszárját a saját leánya kezével akarja megjutalmazni ; de niikor kitúnik, hogy a derék vitéz nem más, mint AniCka, a szegény paraszt leánya, egyetlen fiának választja feleségúl. A tulajdonképeni dalok jó harmadrésze szerelmi dal, melyek igaz koltói színekkel festik a kedves képét, megéneklik a hú szívet s keáerúen panasz- kodnak a hútlen eilen. Akatona otthon hagyott szeretóje utáni ellenállhatatlan sovárgásból megszökik ezredétól, jóllehet elóre látja tette szomorú követ- kezményeit. Ily legyózhetetlen szerelem a forrása a lobogó lánggal kitoró féltékenységnek is, mely pusztító hevével nemcsak a vetélytársat, banem a leányt is meglakoltatja, habár az olykor nem vétkes is. A fékezhetetlen szerelem ily gyászos kovetkezményeiról szóló dalok kivált az epésebb termé- szetú tótok népkôltésében gyakoribbak. Annál újjongóbb öröm hangján tör ki a szerelmi boldogság érzése azon dalokban, melyek a szeretó szívek közeli egyesúlését s a nászünnepet éneklik meg. Sajátszerúek a katonadalok. Valódi katonás szellem az eflféle régibb dalokban nem igen nyilvánúl, habár a morva ezredek mindenha szép jeleit adták rettenthetetlen bátorságuknak és hósiességüknek. A morva katona- dalok mégis a legszomorúbbak valamennyi között, a mi nem is csoda, ha a régi katonafogdosás szomorú eljárására gondolunk, mely a szegény fiatal embert családja óléból, kedves szülófalujából erószakkal szakította ki, hogy legszebb éveit idegenben töltesse vele. Hiába keresett a szegény fiú segítséget és oltalmat szüleinél ; az ó kónyorgésük és könyeik sem találtak meghallgat- tatásra. Igy aztán mi marad számára egyéb, mint megható dallai elbúcsúzni szüleitól, kedvesétól, barátaitól és szeretett szülófoldjétól. Lassanként azonban beletörödik új helyzetébe, s akkor már a „szabad és víg katonaélet" dicséretét zengi dala, a melyból azonban itt-ott még mindig keserú humor csendúl ki. Enekelt a nép hajdan minden munkája mellett, a miért is minden házi és mezei foglalatosságnak megvannak a reá vonatkozó saját dalai. Legszámosabbak és legeredetibbek e nemból a pásztordalok. A keleti Morvaország hegyvidékein, magános és félreesó legelôkôn kis tehéncsordá- jukat legeltetó pásztorleányok szúntelen dalos párbeszédben közlekednek egymással s hangos, hosszan elnyújtott „/¿e/d!u kiáltással szólongatják egymást dalversenyre, melynek váltakozó szakaiban elmondják egyszerú életük minden mozzanatát : mint legelésznek a teheneik, hogyan megy az ó