Seite - 213 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Morvaország és Szilézia (Morvaország), Band 17/1

213 dolguk, hol kivánnak a legeltetés után találkozni, hogy együtt mehessenek haza, stb. E váltakozó dalok némclyike meglehetôs terjcdelniiï s a dalrészlctek recitativókkal vannak bennük meg-megszakítva. Tartalmuk ilyenkor válto- zatosabb és gyakran a már serdûltcbb pásztorleány szíve titkaiból ered. A népdalnak legerûsebb támasza a nép eredcti tánczzcnéje. Az egész zenckar hajdan csak egy hegedûsbôl és dudásból állott; emcnnek a helyébe késôbb a czimbalmos és nagybógós lépett. E zenészek csupa naturalisták, a kik niég csak nem ¡s sejtenek a hangjcgyekhez vagy akármiféle zene- elmélethez. Valamcnnyi régibb táncz csupán a népdal rhythmikai meg- testcsûlésc. Némcly táncznak csak egy typikus dallama van ; ellenben a tótok és oláhok nemzeti tánczára („kouland, vagy vrtènd"J majdnem minden népdalukat el lehet énekelni. A táncz kezdetén egy legény, a ki épen húzatni akarja magának, oda lép a muzsikusok elé, pénzt dob a dudába vagy a czimbalomra s rázendíti a nótáját. Ha a zenészek tudják a dallamot, akkor a primás mindjárt ráhúzza s a tóbbiek nyomban helyesen kisérik és a táncz megkezdôdik, mely alatt a dallamot változatokkal niindaddig ismétlik, míg másik tánczos nem lép elé s más dalt nem parancsol. Egy-egy ily táncz jó negyedóráig tart s változa- tossá épen a szúntelen új meg ûj dalok teszik, melyek kôzûl a legszebbek és lcgkedveltcbbek minden tánczmulatság alkalmával ismétlôdnek s igy emlékezetben maradnak. A hosszabb szüneteket szintén dalolással tôltik be. A morva népnek valamennyi dalában, legyen az bárminó tartalmú, szépcn nyilvánúl a természet iránti érzék. A természet életéból meritvék a dalok festôi szép képei és színterük. „Füvet kaszált a leány az erdôszélen", „Zôld berekben kedvesével agyonverték a legényt", „Szabad mezón áll egy kortefa", „Zôld réten vágtat a herczeg" s számtalan hasonló dalkezdet bizonyítja, hogy a morva népdal, ha ôntudatlanûl is, hiven kôveti e mûfaj- nak azon sarkalatos aesthetikai tôrvényét, mely az egyszerû, természetes szemléletbôl való kiindúlást kôvetcli, és hogy azt jól tudja alkalmazni. Az állatokkal egészen úgy áll szóba az ember, mintha hozzá hasonló lények volnának. Lovât húséges, kedves barátjának tekinti. A szolgálatából kilépô kocsis szíves búcsút vesz szeretett lovacskáitól : „Kedves lovacskáim, úgy-e, gondoltok majd rám, gondoltok rám s én is ti rátok". Egy dalban az úsztatásnál vízbe fúladt kocsist fekete lovai fájdalmas nyerítéssel keresik s a szomorú hírt megviszik kedvesének." Egy másikban a hûséges fekete lovon kônnyu meglátni, hogy édes arájához viszi a gazdáját, s a ki még sem