Seite - 252 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Morvaország és Szilézia (Morvaország), Band 17/1

van át meg át fúrva, melyek egy felól az „arany Praga", más oldalon pedig Morvaország dicsóséges hajdani fóvárosa, Velehrad táján nyílnak ki a nap- világra. A Radhost e földalatti csarnokaiban aluszszák — mint a Blaník- hegyról szóló cseh mondában említett hösök — a Goj-Magoj lovagcsapat vitézei évszázados álmukat; csak a haza végsó veszedelmének idején fognak majd álmukból fölriadni s védelmére a fold gyomrából elótorni. Néhanapján egy-égy mit sem sejtó halandó, pl. az elszabadúlt tehene után futó pásztor, be-betéved ez alvó hósok rejtekébe; ilyenkor bezárúl mögötte a sziklakapu s egy évig mindenféle házi szolgálatot kell odalenn teljesítenie, a miért egy marék ganéjt kap jutalmúl, a mely azonban a fold színén aranynyá változik; csakhogy a mikor az úgy vélt egy évnyi távollét után haza tér, egészen más emberi nemzedék fogadja, a melytól megtudja, hogy eltúnte óta egy teljes század múlt el. A Radhost mérhetetlen kincseket rejt méhében, a melyeket egy kakas- és egy ökör-alakü gonosz szellem óriz. Sokan hoztak már onnan kincseket magukkal, de egynémelyik orúlt, ha a kiállott halálfélelem után legalább a puszta életét visszahozhatta a fold alól; mert nem minden betolakodót fogadnak ám a földalatti hatalmak oly kegyesen, mint azt az árvafiút, kit szükségben nyomorgó mostohaapja, hogy a négy édesgyermekével könnyebben megélhessen, a barlangba vezetett s ott a maga sorsára bízott. Aggodalmas órák hosszú sora után ugyanis e fiú végre egy kijáratra bukkant, azon át valami ismeretlen vidékre s egy vár kozelébe jutott. Itt két arany- rúddal játszva találják 6t a várbeliek; a vár ura fölneveli, sót örökbe is fogadja. A kincset a Radhost mélyéból vitte magával, a nélkúl, hogy az értékéról sejtelme is lett volna. Egykori szomorú sorsáról megemlékezvén, az árvából várúrrá lett szerencsefia minden szúkolkodó elótt megnyitotta kastélyát, s ime, egyszer csak beállít hozzá nyomortól, betegségtól és búbánattól megviselt öreg mostohaapja, ki idöközben elvesztette mind a négy édesgyermekét, s most alamizsnát kérvén tole, ráismer egykori mostohafiára, a mint ez ugyanazzal a késsel szegeti meg neki a kenyeret, melyet valamikor a mostohaapja az útjára adott neki, mikor a Radhost barlangjához vezette. A Hostein-hegy, a melyhez a tatárok vereségének torténelmi emléke fúzódik, s különben mint századok óta hires búcsújáróhely is nagy tiszte- letben áll a népnél (Svaty Hostynj, — a monda szerint szintén teli van kincsekkel. Egy elárvúlt Vneslav nevú pásztorgyerek olyan szerencsés volt,