Seite - 254 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Morvaország és Szilézia (Morvaország), Band 17/1

254 ós-szláv pogány vallas papjainak az emléke élne. Idók haladtával, az igaz, a nép képzelme a cernoknézník eredcti hamisítatlan typusára sok olyan tulajdonságot is ruházott, a melyek alakját a kózonséges varázslókkal és boszorkánymesterekkel rokonabbnak túntetik fol. Fôleg azt tartják róluk, hogy külonféle állatok, sût élettelen dolgok alakját is magukra tudják ölteni. Az ilyen cernoknézník azonban már nem is olyan ártalmatlan, mint az igazi. Efféle gonosz varázsló volt az is, a ki a Kuhländchenben levó festói Kotouí kúpja alatt van eltemetve, s ki bosszúból meggyilkolta a szép Cekankának a szeretójét, minthogy e leány ót visszautasította. Czélját azonban így sem érte el, mert a leány megölte magát, s ó helyette a varázsló csak egy kék virágocskát talált, a mely azóta a leány nevét viseli (cekanka = katángvirág). Orjóngó dühében a búbájos egy mélységbe ugrott s ott a pokol szellemei a Kotouí nevú kósziklát hengerítették holt testére, melynek „Ördöglyuk" nevú barlangjában valami fekete tórpék mindaddig kisértettek, a míg a jezsuiták a XVII. században e helyet fólszentelt sírkápolnává nem alakították át. A Radhost még arról is nevezetes, hogy a morva-oláh boszorkányok fóképen rajta tartják gyülekezeteiket. Ejfél tájban nyargalnak föl a felhókbe nyúló hegyoromra, paripáúl valamely embert használván, kinek búbájos írral megkenik a kezét-lábát s ezzel lóvá változtatják arra az idóre, míg nekik szolgál ; mások a boszorkányok repülésének rendes eszkózével, a seprúvel is beérik. De olyan boszorkányok is vannak, a kik fóldalatti folyosókon, egy réz, egy ezüst, meg egy arany erdón át mennek egyenesen a „zöld mezóre", vagyis a pokolba, hol a gonosz szellemekkel lejtett órületes tánczban éjjelenként nem kevesebb, mint tizenkét pár czipót szaggatnak el. Még ma is vannak a morva tótságnál és oláhságnál asszonyok, kik fóldieiknél a boszorkányság hírében állnak; az ilyeneket bohyné-knek hívják s ma már tóbbnyire csak füvekkel és ráolvasásokkal való kuruzslásra szorít- koznak. A zivatar és jégesó eilen való varázslást is ismerik az oláhok, nemkülónben a tolvajnak búbájolással való megkótését; s habár a rejtett kincseknek szellemek idézésével való fólkutatása módját már elfeledték is: a kincsásásnak hagyományos imák, varázsigék és búvós eszkózók kiséretében való gyakorlása még mindig nem veszett ki teljesen, és még számos kincsásó mondât hallhatni az illetó személyek és helyek neveinek pontos meg- jelólésével. Igen széles körben elterjedt az ördögröl szóló mondák csoportja. Számtalan „Ördögszikla" (¿ertovy kameny) magaslik a morva Kárpátok