Seite - 559 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Morvaország és Szilézia (Szilézia), Band 17/2

859 Az ôsgermân pogänysäg szâmos emléke él még a nép mondâiban és regéiben. Ilyenek példâi az alàbb kôvetkezôk. Mikor Krisztus urunk még a földön jârt, egyszer Szent Péterrel egy paraszthâzhoz tért be. Ott azt làtta, hogy a gazdasszony nagyon pazarül bânik a kenyérrel és a liszttel. Mikor e miatt megkorholta, azt mondta râ az asszony, hogy hiszen ugy is bôven terem a gabona. Az Ur ezen meg- boszankodva hagyta el a hâzat s Péterrel a közeli földek felé tartott. Ott a gabnaszârat, a melyrôl a nép azt tartja, hogy valamikor végig kalâszokkal volt tele, épen a tôvénél megfogta s elkezdte rdla a magvakat lefosztani. Szent Péter is megfogta a szârat s az Urat gâtolni akarta haragja kitôlté- sében. Az Üdvözit<5 azonban mindig fôlebb tolta az apostol kezét, ugy, hogy utöbb ennek mâr csak a szâr legfelsô vége maradt a markâban. Ekkor a szânakozd szent térdre esett s könyörgött, hogy legalâbb ezt a csekély- séget hagyja meg az Ur az emberek szâmâra, hogy éhen ne veszszenek. Végre az Ur mégis csak megkönyörült, s azdta a kalâsz csak maroknyi hossziï. Ez elbeszélésnek épen nem bibliai szinezete, valamint az a körul- mény, hogy Krisztust ez ûtjâban csak Szent Péter kiséri s nem az összes tanitvänyok, mint az evangéliumi elbeszélésekben, arra a kôvetkeztetésre jogosit, hogy e monda alighanem régibb eredetu a kereszténységnek a németek közötti elterjedésénél. Krisztus és Szent Péter itt Wodan es Donar, a germânok fô istenségei helyébe léptek, a kik a pogâny hit szerint a mezôket és szântdfôldeket bejârtâk. A rémvadâszrdl szdld mondâban, ki a kisértetek hadânak élén nyargal, szintén a pogâny ôsvallâs szél- és vihar-istenségének, az égi hadak vezérének emléke él. Holdvilâgos téli estéken Lindewiesenél, Wilhelmsdorf- és Thomas- dorfnâl egy nagy ârnyalakot lâtni több kisebb el<5tt, a mint ostorpattogâs, vadâszkûrt-szd és kutyaugatâs közben az erdôn és a levegôn âtrobog. Ez a rémvadâsz és éjjeli vadâszkisérete. A tschirmi pagonyban is vadâszgatott. Esti tiz dra utân szokott a falkâja a levegôn ât nagy ûvôltéssel és csaholâssal szâguldani. A szôrnyû hajsza éjfélig vagy egy ôrâig tartott, ekkor aztân megint elcsendesult minden. A ki az utjâba kerult, csak ugy menekulhetett elôle, ha fekete gyopâr vagy galagonya volt nâla, avagy ha keresztùtra futott. A vihar istenérôl egy mâsik monda a kôvetkezô : A wildschützi és siebenhubeni földek hatârân évekkel ez elôtt advent idején kisértett a rém- vadâsz. Senkisem mert ez idôtâjt a mezôkre kimenni. Mikor egyszer megint hâborgott a szokott helyén, egy szolgâlôleâny, nem hallgatva a hâzbeliek