Seite - 560 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Morvaország és Szilézia (Szilézia), Band 17/2

560 intésére, kiment és a házi komondort a lánczáról eloldva, rá úszította a rémvadászra, aztán pedig szépen visszatért a fonóba. Kevés vártatra egy darab hús repúlt be az ablakon és e szók hallatszottak : „Hoste helfa j&n, kánste hel/a trän" (Ha segítettél vadászni, vinni is segíthetsz). A házigazda ki akarta dobni a húsdarabot, de az összes háznépével együtt se bírták fölemelni. Csak a midón a háza mellett egy keresztet állítottak föl, sikerúlt a húst eltávolítani. A rémvadász, a ki Wodan helyébe lépett, keresztény folfogás szerint nem más, mint az ördög, ki a kinszenvedó szegény lelkeket hajszolja. Az ilyen üldözött árva lélek a néphit szerint olyan fának a tórzsén leihet menedékre, a melyet levágásakor három kereszttel jelöltek meg; valamint az olyan lenföldön is, a melyen cziczkóró terem. A Gesenke vidé- kének legsajátszerúbb mondai alakja azonban a Moosebruch-pásztor vagy tópásztor (Sinhirt). Legszívesebben a Reihwiesen melletti Moosebruch-tavak kórnyékén tartózkodik s hol jó, hol gonosz szellemként mutatkozik, hasonlón az Óriás-hegység Rübezahljához. „Hohohó!", vagy „Dohär, dohár!" (Ide, ide!) kiáltásával megrémít mindenkit, a ki a Moosebruch mocsara felé kózelít. Rendesen ostor van a kezében, vászon gatyát és inget visel, néha pedig vászon zekét és kenyeres tarisznyát az oldalán, de mindenféle más alakot is szeret ólteni. Számos monda él róla és lakóhelyéról, a Moosebruch morot- váiról, a nép ajkán. A nagy tóban állítólag temérdek kincs van elmerúlve, az óriások elsülyedt városának (Hunstadt) drágaságai és kincsei. Egyszer egy nyalka lovag érkezett a Moosebruch kOrnyékére s egy munkástól megkérdvén a tó hollétét, azt mondta neki, hogy fogja meg egy ideig a szürkéjét. Ö majd lemerúl — mondá — a tóba, s ha egy óra múlva fehér hab bukkan föl a víz színére, akkor nagy kincset fog onnan fölhozni, ha ellenben piros, akkor csak tartsa meg a lovat magának s vissza se nézve, nyargaljon el. Mikor a nap delelóre hágott, fehér hab jelent meg a víz tükrén s az idegen kimerúlten bukkant föl, lovára pattant s miután kalauzának a szívességét megköszönte és egy kis zacskót adott neki jutalmúl, elvágtatott. Minthogy azonban a munkásember csak borsó alakú golyócskákat talált az erszényben, elhajította. Pár héttel utóbb az idegen megint megjelent s visszakövetelte az erszényt, melyet csak hosszas keresés után találtak meg, s ekkor nagy pénzósszeget adott érte cserébe. A tópásztor, ki hol igen szegényesen, hol meg daliás lovasként jelenik meg, a Moosebruch kincseinek ura és osztogatója, s így az ó róla szóló monda is a Wodanra vonatkozó hiedelemmel áll osszefüggésben. Az imént