Seite - 611 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Morvaország és Szilézia (Szilézia), Band 17/2

Irodalom. Német irodalom. lnémúltak a dalos kedvú régi idók énekei, s a szerzók nevei is elkallódtak. Csak az ósi forrásokból fakadó, duzzadó erejú népdal tanúsítja, hogy a sziléziai németség is belévegyúlt a némct énekkoltés karába, a melynek hajdan a Baben- bergiek udvarában volt a jeles iskolája. Tescheni János és Friedeki Satamon hagyományban éló neveihez mindössze csak az a hír fúzódik, hogy amaz egy rimes munkát szerzett; de különben semmi más bizonyosat nem tudunk róluk. Valamivel világosabb nyomai maradtak fönn a drámakóltésnek. Egészen a múlt század második feléig adták Sziléziában Krisztus kínszenvedésének színjátékát, s még ma is élnek a nép emlékében a karácsonyi és vízkeresztnapi játékok. A XVII. század elsó felébol fönmaradt zuckmanteli passió-játék, a mely bizonyára régibb századokból ered, ugyanolyan jellemú, mint a hasonló tárgyú többi német népdrámák; a szenttOrténeti elemhez itt is elég világi, a fonségeshez itt is a helyi nyelvjárásban megszólaló vaskos néphumor elegyedik. A humanismus korából egész sor sziléziai koltónek a neve maradt ránk. Igaz ugyan, hogy a freistadti születésú tudós Lange János (1503 —1567), a frankenbergi Fabricius György és a császártól költöi babérral megkoszorúzott breiten- waldi Kuntschius Illés (1509—1565), a ki Bielitzból való volt, többnyire latinúl írtak; de hogy a humanista niúveltség, melyet e férfiak a német tudományosság leghírnevesb ápolóhelyein sajátítottak el, nem csökkentette 77*