Seite - 613 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Morvaország és Szilézia (Szilézia), Band 17/2

613 es ferfias tettvägyäböl fakadtak „Tavaszi rözsai" („Frühlingsrosen", 1816). Ezeken, valamint a „Szerelem gyönyöre es kinja" („Der Liebe Lust und Qual", 1819) czimü szonett-koszorün is, vegig leng az a melabüs hangülat, mely a költö szivet mindannyiszor meglepi, valahänyszor lelke legmelyebb valöjat igyekszik kifejezni. Ugyanez a hangülat uralkodik leghiresebb müveben, a „Sirkoszoriik"-ban is („Die Todtenkräuze", 1828). Akär ama hatalmasok sirboltjaihoz vezet bennünket, a kiknek dicsösege egre tör, vagy ama szeretö szivek pihenöhelyehez, a kiknek poraiböl rözsäk virülnak; akär nagy költök, emberbarätok erdemeit örökiti meg emlekverseiben: minden- ünnen esalödäs es az emberiseg ama legmelyebb fäjö panasza hangzik felenk, hogy minden csillogäs tünekeny, s minden elet körül Ott leng az enyeszet fuvalma. De a költö azert nem merül el vegkep e vilägfäjdalmas erzesben. Kiolthatatlan fenyben ragyog elötte az eszmenyiseg, s a nemesert valö lelkesedesben lätja azt az örök napot, mely az eletet gyümölcserlelön megvilägitja. Ha az olasz földön täborozd oszträk hadaknak ajänlott ket Zedlitz Jänos Keresztily bärö.