Seite - 622 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Morvaország és Szilézia (Szilézia), Band 17/2

622 Az elsb korszakban, a mely a kereszténységnek Sziléziában való meg- honosodásával kezdódik és a XV. század vége tájáig tart, tulajdonképi irodalomról még alig lehet szó. E korban ugyanis majdnem egyedúl a latin nyelv volt a szellemi élet eszköze, míg a nemzeti nyelv csak a föld népének szerény kunyhóiban húzódott meg s ez elszigeteltségében, nem csoda, ha nyers és pallérozatlan maradt. A nép múveltsége ugyanis igen alacsony fokon állott. Míg más országokban már ez idó tájt is áldásosan muködtek a plebánia- és kolostor-iskolák : addig Teschen herczegséget illetóleg újabb írók ellenkezó állításai sem változtatnak azon, hogy itt eflféle iskoláknak semmi nyomára sem akadunk. A papság e helyûtt csupán egyházi és lelki- pásztori teendói teljesítésére korlátozta munkásságát s fókép a pogányságból még egészen ki nem bontakozott nép durva erkölcseinek szelidítésére irányozta tôrekvését. De azért mégis volt az egyháznak a nép nyelvére valami hatása, ha mással nem, már a szószékról egyes egyházi múszóknak a nép életébe való bevitele által. Sajnos, hogy amaz idókból a lengyel nyelvnek sem prózai (egyházi beszédek, zsoltárok), sem verses emlékei (egyházi énekek) nem maradtak fönn olyanok, a melyeket egyenesen sziléziai eredetúeknek lehetne mondani. De mégis folemlítendó legalább az az 1526-ból való kézírat, a mely a tescheni Scherschnik-féle konyvtárban van, és latin szövegek dûs gyûjteményén (hangjegyes zsoltárokon) kivúl négy lengyel nyelvú egyházi éneket is tartalmaz. Az ok, a miért a lengyel irodalom ama korszakban nem fejlódhetett, a politikai kôrûlményekben keresendó. Az országnak az egymás eilen szún- telen háborúskodó sziléziai fejedelmek alatt nagyon mostoha volt a sorsa; az amúgy is ritka népesség még jobban megfogyott; a falvakat fôlégették, a mezóket letarolták a dúló hadak. Már a XIII. században szükségét látták a sziléziai herczegek annak, hogy német telepeseket hívjanak az országba. A lengyel jogrend helyébe a német városi jog, német szokások és nyelv léptek, melyek a lengyel Piastoktól mindinkább elidegenedó sziléziai herczegek pártfogása folytán a városokban mind nagyobb uralomra vergódtek. A mióta pedig a sziléziai herczegség a cseh korona húbére lett, azóta a már akkor fejlett cseh nyelv a nép közt is mind jobban elterjedt s idóvel az egyházban, a hivatalos életben és az iskolában is uralkodóvá lett. Ez úton jôtt létre a második, a cseh-lengyel irodalmi korszak. A XVI. században a lengyel nyelv jeles tehetségú írók fáradozásai és a reformáczió éltetó hatása folytán annyira gazdagodott alakokban, oly