Seite - 674 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Morvaország és Szilézia (Szilézia), Band 17/2

tomegében a csillámpaía, gránit, gneisz és kristályos mész niálladékai alkotják; a keletról és délkeletról határos elóhegység és dombvidék pedig kovakö, keselykó, szürke keselykópala és agyagpala alkotórészekból áll. Keleti-Szilézia erdótalaját a hegységekben majdnem mindenütt az elmállott kárpáti homokkó, a dombvidéken a tescheni pala s a kréta- alakúlatokhoz tartozó valamelyik mészfajnak málladéka, a sikföldön pedig alluvium és szürke agyag alkotja. Az aránylag kis kiterjedéssel elófordúló igen köves és sziklás meredek helyek, meg az elmocsarasodott lapályok kivételével Szilézia erdci részben közepes, részben igen jó termöföldön állanak. Teljesen hasznavehetetlen terúletnek a tulajdonképeni erdóterúletból semmit sem lehet mondani. A fatenyészetnek a nedves éghajlat, s nevezetesen a hegységekben a gazdag tavaszi és nyári esózés szemlátomást kedvez. Általában véve az erdóket loo—120 éves vágás-korral (forda) kezelik a hegységekben, s nagyobbára 8o éves vágás-korral a dombos és sík vidéken. A 8o éves vágás-kor alkalmazását néhol a termóhely, másutt a gyóngébb épületi és bányafára való nagy szükség okozza. Szálerdókezelés alatt áll 166.916 hektár, vagyis az összes erdóterületnek 95.87%-a (s ebból 4.431 hektár véderdó); míg a kózép- és sarjerdókúl kezelt erdók kiterjedése esak 7.194 hektár, vagyis az összes erdóterületnek 4.13°/0-a. Az erdófolújítás a tarvágással kiirtott területeken vetés, vagy ültetés útján, más erdókben a fokozatos folújítás elvei szerint eszközölt vágások útján, vagy végúl a szálaló mód alkalmazásával torténik. A tarvágást a reá követ- kezó mesterséges folújítással fókép a tiszta lúcz- és erdei fenyvesekben, a fokozatosan folújító vágásokat a tiszta jegenyefenyú- és bükkerdókben, valamint ennek a két fanemnek keveredése útján létrejott vegyes erdókben s végúl a szálaló gazdálkodást a véderdókben fönt a legmagasabb hegységeken (Altvater, Lysá-Hora stb.), valamint a legtöbb paraszt erdóben alkalmazzák. A tömegesebben elófordúló fanemek: a lúcz-, a jegenyefenyú, a bükk és erdei fenyú. Kisebb mennyiségben találhatók : a tölgy, a vórósfenyú, s általában véve az európai lombos fanemek. Legelterjedtebb fanem ott a lúczfenyú, mely az összes erdóterületnek mintegy harmadrészét elfoglalja, s uralkodó faneme a sikföldi és hegységi erdóknek egyaránt. Fölhatol a fatenyészetnek legfelsó határáig, a mi itt korúlbelúl 1.300 méternyire emelkedik a tenger színe fülé, míg a jegenyefenyú és a bükk tenyészetének már 900—950 méter tengerszínt fölötti magasság határt szab.