Seite - 26 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország V (1), Band 18

26 lakásaikat, melyeket sánczokkal, sôvényekkel vesznek korúl. Ezen eródített helyek, melyeknek bejáratai mellett rendszerint kiemelkedó órhelyekúl szolgáló, folhányt dombokat (túzhelyeket) találunk, veszély idején egyúttal védelmúl szolgáltak s oly egymással összefüggö lánczolatot alkottak, mely az alvidék csörsz- vagy órdogárkait helyettesítette. Ilyen eródített helyek egész Felsó-Magyarországon súrún fordúlnak eló, s biztosra vehetjük, hogy egyik-másik még évezredek múlva is ugyazon czélra szolgált, sót hogy számos kôzépkori vár is az ily elpusztúlt óskori eródítések helyén épxílt. Példáúl fölhozhatjuk erre a liptómegyei Ó- és Újvárt (Stary Hrad, Hrádek) s Oroszlánk'ó várát Trencsénben, hoi a ma is fónnálló romok között, vagy azok kôzelében óskori cserepeket, sót Oroszlánkón bronzeszközöket is találtak. Ilyen óskori eródítmény nyomait találjuk TrencsM várában, mely- nek elnevezését a tót „tyñ" vagy „trñ" (tóvis-sóvény) szóból („Tritinye" : hármas sôvény) származtatják. Ilyenfélék a trencsénmegyei Budatin, a Liptó-Ó vár kôzelében fekvó árvamegyei Malatin, a hasonnevú két kózség Liptómegyében, valamint ugyanott Plostyn, hol tóbb ízben találtak óskori cserepeket és bronzeszközöket. A Cseh- és Morvaországban nagy számmal elófordúló hasonló eródítmények eredetét dr. Woldíich, e várak túzetes ismertetóje, a Kr. utáni VIL, VIII. és IX. századba helyezi. A felsó-magyar- országi efféle pogánykori eródítmények tekintetében az elófordúlt leletek után itélve, nehéz volna ugyanazt állítani, s valószinúbb, hogy e várak sokkal korábbi eredetúek ; a mi egyébiránt csak további túzetes szakszerú kutatások után lesz biztosan megállapítható. Voltak ugyan, kik a felsó Vág- völgyben találtató eródítmények keletkezését fóleg a liptómegyei Pottornya kôzség kôzelében fölfedezett törött kóvekból nyersen rakott falmaradványok után itélve, germán törzseknek tulajdonították; de ez állítást, — mint e vidék óskori védmúveinek alapos ismeróje, Majláth Béla kimutatta, — legalább is elhamarkodottnak kell tartanunk. A bronz ismeretével Felsó-Magyarországon az agyagipar is — jóllehet kezdetben a korongot még nem ismerik — nagy lendületet vesz; de meg- honosúl különösen a fémipar, mely, úgy látszik, a távolabbi vidékek szük- ségletét is födözi. A czeltek, tokos vésók, csákányok, fejszék, fokosok, sarlók, kések, borotvák, török, kardok, lándzsa- és nyílhegyek s a legkülönbözöbb bronzdrótból készúlt dísztárgyak, mint fej- és melldíszek, nyak- és karpere- czek, fibulák, gyúrúk, varró- és gombostúk felsó-magyarországi leleteinkben oly nagy számmal fordúlnak eló, mint Kózép-Európa bármely más, e tekintet-