Seite - 65 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország V (1), Band 18
Bild der Seite - 65 -
Text der Seite - 65 -
65
A Fólvidék huszonkét megyéje kózúl majdnem valamennyiben vannak
rumán múvészetú kisebb falusi templomok, melyek az imént ismertetett leg-
szokottabb minta szerint épültek s a fólsoroltaknál még jóval egyszerúbbek.
Nagyobb részüket idóvel annyira átalakították, hogy alig lehet korukra
ráismerni. Ilyen a selmeczi temetói kápolna. Vannak azonkivúl román épít-
kezésról tanúskodó cgyéb maradványok. Hogy a legnevezetesebbek egyikét
említsük, Szatmármegyében Kaplonyban a Károlyi grófi család újabban
épített temploma és sírboltja helyén egykor a mosonmegyei lébényi templo-
méhoz hasonló elrendezésú háromhajós és félkórú három apsissal ellátott
nagyobb tcmplom állott, melynek csak alapfalai maradtak fónn. Másutt még
csekélyebb íóredékek emlékeztetnek a román építészetre. Pusztulásuk
torténetét is homály fódi; nem tudjuk: az idó, az ellenség vagy az emberi
gondatlanság okoztak-e bennük nagyobb kárt.
A csúcsíves építészet emlékei.
A csúcsíves építés a Fólvidéken is a tatáijárás utáni idóben kezdett
meghonosodni. IV. Béla intézkedéseinek, melyek a fóldúlt ország újjá szerve-
zésére és védelmi képességének fokozására irányúltak, Felsó-Magyarországon
volt legnagyobb hatásuk, a mennyiben itt a torténeti elózményekben termé-
keny talajra találtak, tulajdonképen természetes folytatásáúl szolgáltak annak,
a mi e vidék benépesítése s lakóinak polgárosítása érdekében ez elótt tórtént.
A XII. század folyamán nagy számban betelepúlt szász jóvevények részint
fóldmívesek, részint bányászok voltak; lassanként azonban az ipar kezdet-
legesebb ágait is múvelték, s a súrúbb lakosságú helyek királyi szabadság-
levelek alapján városokká kezdtek fejlódni. A IV. Béla meghívására érkezett
újabb vendégek, a kik kózt nagy számmal voltak az iparúzó polgárok,
tetemesen szaporították a lakosságot, s a király a régebbi, így példáúl a
zólyomi, korponai, bábaszéki és dobronivai telepeknek a tatárok pusztítása
alatt elveszett szabadságleveleit megújítja, az újabb telepeket pedig hasonló
szabadalmakkal ajándékozza meg. E példát kóvetik utódjai : V. István,
IV. László és III. Endre királyok, majd az Arpád-ház kihalta után Róbert
Károly, Zsigmond és a tóbbiek a megkezdett úton tovább haladva bókezúen
adományozzák a városi szabadalmakat. Ekként a XIII. század második
felében, majd a XIV. században számos kisebb-nagyobb vendégtelep várossá
alakúl és gyors fejlódésnek indúl. Egymásután túnnek fel: Pozsony, Nagy-
M. 9
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Magyarország V (1), Band 18
- Titel
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Untertitel
- Magyarország V (1)
- Band
- 18
- Herausgeber
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Verlag
- Magyar Királyi Államnyomda
- Ort
- Budapest
- Datum
- 1899
- Sprache
- ungarisch
- Lizenz
- PD
- Abmessungen
- 14.94 x 21.86 cm
- Seiten
- 464
- Kategorien
- Kronprinzenwerk ungarisch