Seite - 97 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország V (1), Band 18
Bild der Seite - 97 -
Text der Seite - 97 -
97
gyámokon, sokszor pedig egyenesen mennek át a fal sikjába. Az ablakok
béllete rendszerint sima; a kapuk tagoltsága is egyszerú. Nóvényi, valamint
alakos dísz ritkán fordúl eló; a pilléreken, a gyámokon és a záró kóveken
azonban itt-ott találkozik emberi fej és állati alak is. A bányavidék csúcsíves
építményei e szerint kerúlik a formák nagyobb gazdagságát, ennél fogva
alkalom híján kevésbbé mutatkozik rajtuk a hanyatlás ismertetó jele,
a szerfólótti czikornya. *
Zólyommegyében a zólyom-lipcsei templomnak négyzetes pillérekkel
elválasztott három hajójának boltozata újjáépúlt; a szentélybeli boltozat bordái
hármas tagoltságú és emberi fejekkel végzódó féltórzseken nyugosznak.
Turóczmegyében Szent-Márton város imént említett háromhajós és egyenes
záradékú temploma bazilikaszerú; kózéphajóját, melynek gádorfala egykor
magasabb volt és magas keskeny ablakai voltak, az oldalhajóktól félkórú
hosszanti hevederek választják el.
Liptómegyében a szent-miklósi szintén bazilikaszerú templomnak
szokatlanúl széles (mintegy 9 méter) kózéphajóját a jóval keskenyebb
(mintegy 4 '/3 méter) oldalhajóktól két pár nyolczszógú pillér választja el.
A kózéphajó déli gádorfalán kerek ablakok vannak.
Barsmegyében Uj-Bánya város temploma szintén bazilika alakú, de
tornya nines, ezért szentélyének három oldalú záradékát nem tekintve,
szembeszókóen hasonlít a cisterciták templomához. A kózéphajó gádorfalának
szintén kerek ablakai vannak. A hajókat négyzetes pillérek választják el
egymástól. A boltozat 1726-ban újjáépúlt. Nyugati homlokzatán nines
bejárat; falán szép magas ablak nyílik.
Nógrádmegyében a mátra-verebélyi templom kisebb háromhajós. Ezt
a XIV. század végén a Veréb család építé; a XVII., majd a jelen században
újjáépítés kózben ósszes boltozatait átalakítva eredeti jellegétól megfosz-
tották; de megmaradt a szentély déli falának két fülkéje, mely e vidéken
a késó csúcsíves múvészet gazdagabb díszének képviselóje.
Gómórmegyében a csetneki templom terjedelmes, de a legszabály-
talanabb elrendezésú háromhajós bazilikaszerú templomok egyike. Hajói
csak két szakaszból állanak; kózéphajója mintegy háromszorta szélesebb
az oldalhajóknál; mind a három hajónak van sok szóggel záródó szentélye,
s ezek hosszabbak a hajóknál és a mellékszentélyek szélesebbek hajóiknál;
a fó szentély viszont jóval keskenyebb a fó hajónál, melynek nyugati
Aégében zómók torony emelkedik.
M. 13
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Magyarország V (1), Band 18
- Titel
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Untertitel
- Magyarország V (1)
- Band
- 18
- Herausgeber
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Verlag
- Magyar Királyi Államnyomda
- Ort
- Budapest
- Datum
- 1899
- Sprache
- ungarisch
- Lizenz
- PD
- Abmessungen
- 14.94 x 21.86 cm
- Seiten
- 464
- Kategorien
- Kronprinzenwerk ungarisch