Seite - 119 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország V (1), Band 18

119 hiert bizonyítja, bogy á tettipiomoknak falképpel való díszítése mennyire általánosan dívott és hogy a falfestés gyakorlata mennyire elterjedt. A beszterczebányai templom bejárata fölötti kis kápolnában fönmaradt és Szent Kristófot, meg Szent Sebestyént ábrázoló toredékek a csúcsíves kori falfestészet beesesebb emlékei kozé tartoznak. A garam-szent-benedeki templom helyreállításakor az éjszaki mellékhajó hosszanti falán két falfestmény kerúlt eló. Egyik a zsidók átkelését a tengeren, a másik a sárkányóló Szent György legendáját ábrázolja. Azon a tenger vörös, ezen Szent György, valamint társa kozépkori pánczélba öltözötten lóvon úl; a hátterében látható város fala mentén emelkedó torony nyitott erkélye és sisakja élénken emlékeztet a fa templomok tornyaira. Megemlítjük még a turócz-szent- mártoni templom szentélyében az apostoloknak, Donch lovag donatornak és nejének alakját, melyeknek maradványai túz alkalmával lepattogott mész- kéreg alatt mutatkoztak, továbbá Szent Kristóf óriási alakját a turóczmegyei Szucsány kózség templomának külsején, a hevesmegyei Fel-Debrón Kain és Abel áldozatát ábrázoló festmény maradványait, végúl a bártfai templom külsején Szent Kristófnak és az Arpád házbeli három szentnek alakját. Ezeket Emerici János és Krausz János mester 1521-ben festette. Az üveg- képekból, melyek egykor a templomok ablakaiból bizonyára nem hiányoz- tak, még hírmondó sem maradt fónn. A németországi csúcsíves templomok legsajátosabb berendezési tárgya, a szárnyas oltár, Németországon kivúl, Magyarország felsó vidékén talált legigazibb otthont. Az ország más tájain, akár azért, hogy ott kevésbbé terjedt el, akár a miatt, hogy a háború és a hitújítás jobban pusztította, csak elvétve akadunk a nyomára. Ellenben a Felvidéken a pusztítás daczára nagy számmal maradtak fönn, de itt is többnyire csak Szepes-, Sáros-, Zólyom-, Turócz- és Liptómegye területére szorítkoznak. E megyékben találkoznak kisebb templomok, melyeket ma is három-négy szárnyas oltár díszít. Számuk ósszesen mintegy nyolczvanra tehetó. Az elpusztúltakat, melyekról csak hírból van tudomásunk és azokat, melyeknek toredékei a templomok lomtáraiban hevernek, a fönmaradottakhoz számítva, arról gyózódünk meg, hogy a XV. század második felében és a XVI. század két elsó tizedében, tehát hetven év alatt mintegy 500—-600 kisebb-nagyobb szárnyas oltár készúlt. Nem látszik tehát túlzottnak az a fóltevés, hogy talán Németországnak sincs hasonló terjedelmú vidéke, mely e tekintetben