Seite - 5 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Band 19/1

5 melyből azonban kiemelkedik a királyi vár a székesegyházzal, meg néhány templom és bástya. A „tornyos város", a hogy Schiller nevezi, mintegy szemeink előtt bukkan föl. Úgy tetszik, mintha a jelenből a múlt idők kellő közepébe jutottunk volna. S részben csakugyan így is van ; mert nézzük csak a vár- kastély felé vezető görbe útczát, a melyben évszázadok óta kanonokok laknak. Milyen csöndes, milyen kihalt és ünnepélyes! Szinte csodáljuk, hogy az útcza kövezetét fű nem veri föl. Krakó igazán olyas város, mint Brügge, Mecheln vagy Pisa, a hol az emberélet is annyira hasonló a növényzetéhez, hogy szinte természetes, ha a füvet megtűrik az útczákon. A kanonokok házai maguk is olyan tisztes, ódon tekintetűek, mint a gazdáik, s nagyobb részüknek még ma is megvan a régi homlokzata. Az élénkebb útczák azon- ban már elárulják, mennyit veszített Krakó hajdani középkori színezetéből. Tűzvészek, háborúk, ellenséges dúlások egyaránt részesek ebben; a fő részes azonban a városnak századunk első felében volt nagy szegénysége. Akkor rombolták le a régi városházát, a város falát és düledező bástyáit. Az 1815-ben alakúit krakói köztársaságnak nem volt pénze költségesebb épít- kezésekre. A mit csekély fáradsággal nem lehetett kijavítani, azt irgalmat- lanúl lebontották. A húszas években a várost még őrtornyokkal ékes falkerítés övezte; elpusztúlása, mit akkor senki meg sem sóhajtott, ma mérhetetlen veszteségnek mondható. Az anyagilag és szellemileg is tönkre jutott Krakóban akkortájt nem igen keltett visszhangot az általánossá lett romanticizmus, a középkori élet és művészet újjáébredő méltánylása és szeretete. Mai napság a régi bástyafalak helyén díszes kertek és ültetvények vannak, a melyeknek szép hárs- és gesztenyefái azóta már bizony megvénültek, tisztesek és árnyékot adók. Ma már ezek is régiségek. Csupán az éjszaki oldalon áll még négy torony, melyeket a lerombolt erődítmények emlékeiül épségben tartottak. A város mai képében is nevezetes, habár nem uralkodó hely jut a középkori emlékeknek. Az útas azonban sokkal több renaissance-kori, mint csúcsíves vagy épenséggel román művészeti emlékkel találkozik. Mindenek- előtt azokra az olasz mesterekre gondoljunk, a kik a XVI. és XVII. században már nem a polgárság, hanem a királyok és a főnemesi méltóságok meg- rendelésére dolgoztak. Számos téglából épült temploma és a magánházaknak utóbbi időben úgy szólván rendszeresen történő eléktelenítése mellett is, Krakó még napjainkban is inkább a java- és későkori renaissance valamely olasz városának, mint valamely középkori német városnak a mása.