Seite - 8 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Band 19/1
Bild der Seite - 8 -
Text der Seite - 8 -
8
városba jussunk, előbb át kell a régi erődítések maradványain haladnunk.
Itt mindenekelőtt egy fehéres szürke darab falat és négy, téglából épült meg-
barnult tornyot látunk ; balkéz felől áll a paszomántos-bástya. Ezután a Szent
Flórián-kapu következik. Mint Csehországban Nepomuki Szent János, úgy
Galicziában mindenfelé a tűzvész ellen védő Szent Flórián szobrait látni fába és
kőbe vésve nyilvános tereken és útczasarkokon. Krakónak valaha hét kapuja
volt, míg ma csak ez az egy áll. A mutatós, vaskos négyszögletű épület eredeti
teteje már nincs meg; a jelenlegi a XVII. századból való, de már 1683-ban,
mikor Sobieski III. János király Bécs fölszabadítására indultakor az itt álló
Mária-kép előtt imádkozott, a kapunak egészen a mai alakja volt. Jobbra
a kaputól két más torony látható: az egyik, a félkör-alakú, az asztalosczéhé
volt s háborús időben ennek oltalmára volt bízva ; a másik, a nyolczszögletű
pedig, az ácsoké. A hajdani kettős falnak, vízároknak, fölvonó hídaknak,
bástyáknak és karósánczoknak ma már nyoma sincsen. A Flórián-kapuval
szemben áll a XV. század végén épült barbakán. A Krakó régiségeinek
méltatásában oly nagy érdemű Essenweinnek, a germán múzeum igazgató-
jának magyarázata szerint „ez egy udvart kerítő kerek előépítmény, a mely
külső erődítésül szolgált." A barbakánok arra valók voltak, hogy a támadóktól
ostromolt város polgárai a falaik előtt megjelent ellenséget lövésekkel és
kőhajításokkal lehetőleg távol tartsák a kapuktól. Az úgy nevezett „rondella"
ma már kissé csonka és nem függ össze a Szent Flórián-kapuval, részben
pedig a város mai színtje alá sülyedt. Mindazonáltal még ma is a város
legérdekesebb látnivalói közé tartozik s a középkori erődítések egyik leg-
nevezetesb és legritkább példaképe. Karcsú tornyocskái és lőrései nagyban
emelik Krakó műveltségtörténeti és festői érdekességét.
Még mielőtt a Flórián-kapun belépünk, figyelmünket egy, a régi falra
támaszkodó épület ragadja meg, a mely azelőtt fegyvertárúi szolgált. Ma a
Czartoryski herczegi család gyűjteményeinek egy része van benne elhelyezve.
Több, mint egy évszázaddal ennekelőtte, a mikor a „Lengyelország" név
még ott volt a térképeken, egy nemes, fenkölt lelkű és művészetkedvelő
hölgy, Czartoryska Izabella herczegnő, régiségek, könyvek, képek, kézíratok,
hazafias emlékek és mindenekelőtt Lengyelország történetére nézve fontos
okiratok gyűjteményének alapját vetette meg. A falusi kastély, a melyben
e kincseket őrizte, utóbb az oroszok birtokába került. Az 1830. évi fölkelés
után, mely alatt a nagy fáradsággal gyűjtött tárgyak egy része elpusztúlt,
vagy elkallódott, a herczegi családnak az országot el kellett hagynia. A mi
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Galiczia (1), Band 19/1
- Titel
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Untertitel
- Galiczia (1)
- Band
- 19/1
- Herausgeber
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Verlag
- Magyar Királyi Államnyomda
- Ort
- Budapest
- Datum
- 1898
- Sprache
- ungarisch
- Lizenz
- PD
- Abmessungen
- 14.94 x 21.86 cm
- Seiten
- 472
- Kategorien
- Kronprinzenwerk ungarisch