Seite - 16 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Band 19/1
Bild der Seite - 16 -
Text der Seite - 16 -
16
búsan elmélkedni. Órája a mai nemzedéknek is jelzi ugyan a futó idő múlását,
de olykor-olykor bizony meg is téved, mintha már nagy vénsége miatt csak
ügygyel-bajjal tudná a kötelességét teljesíteni. Éjjel azonban, kivált hold-
világnál, még mindig bámúlatosan méltóságos az alakja, a mint Isten újjaként
nyugodt fenséggel emelkedik a jelenkor sürgő-forgó életéből a csöndes magas-
ságba. Innen néz alá a nálánál is régibb Szent Adalbert-templomocskára,
melynek valamikor román stílusát a későbbi kor barokká változtatta.
Hetenként kétszer van Krakóban vásár, s ilyenkor a város környékéről
beözönlő parasztság sukmanos* alakjai árasztják el az egész Ring-teret.
Hangos, színes és igen élénk akkor az egész város. Néha egy-egy paraszt
lakodalmas menet is vonúl át a piaczon ; a menyasszony a hozzátartozóival
a kocsin, a vőfélyek pedig elől lóháton. Több szomszédos falu ugyanis
a Mária-templom plébániájához tartozik, s mindazok a leányok, a kik olyan
majorban születtek, a honnan még meglátni a Boldogasszony templomának
a tornyait, csak az ebben nyert egyházi megáldást ismerik el érvényesnek.
Legélénkebb azonban e tér az úrnapi körmenet alkalmával. A körmenetet
magát ugyan a fényes olaszországiakhoz, vagy a bécsihez képest kisszerűnek,
vidékiesnek kell mondanunk; de annál élénkebb a népség tarka színezete,
annál megkapóbb a résztvevők mély áhítata. Egész héten át lobognak
a városban a zászlók, míg az ünnep nyolczadán ismét körmenettel az egész
szent idő be nem záródik. Mikor az utolsó zászlóvivő betért a Mária-
templomba, nyomban egy igen eredeti népmulatság kezdődik. Századok
előtt, úgy mondják, a tatárok épen ily ünnepnapon rontottak be Krakóba;
de egy külvárosi halász egy csapat ifjú emberrel kiverte őket. E halásznak
egy utóda azóta évenként tatárnak öltözve fa lóra ül s nagy néptömeg
kiséretében a Ring-térre vontatja magát. A ki a közelébe jut, azt botütésekkel
riasztja el, míg az ablakokból pénzt hajigálnak a tenyerébe.
A krakói Ring-térről minden égtáj felé nyílik egy-egy útcza. A leg-
nevezetesebb a „Burgtt felé visz s ezt máig is „Burga-útczának híjják.
Mielőtt azonban ebbe betérnénk, fordúljunk nyugatnak az Anna-útezába és
látogassunk el a Jagello-féle egyetembe.
A krakói egyetem, melyet 1364-ben Nagy Kázmér alapított, Jagelló
László pedig 1400-ban kiegészített, a legrégibb és leghíresebb európai
egyetemek egyike. Nagy számmal látogatták hajdan magyar, svéd, svájezi
és különösen német tanúlók. A történelmi Faust, „Georgius Sabellicus",
# Sukman-nak hívják a galicziai parasztok szűrkabátját.
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Galiczia (1), Band 19/1
- Titel
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Untertitel
- Galiczia (1)
- Band
- 19/1
- Herausgeber
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Verlag
- Magyar Királyi Államnyomda
- Ort
- Budapest
- Datum
- 1898
- Sprache
- ungarisch
- Lizenz
- PD
- Abmessungen
- 14.94 x 21.86 cm
- Seiten
- 472
- Kategorien
- Kronprinzenwerk ungarisch