Seite - 48 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Band 19/1

48 szigeteivel tarkázott síkságot látunk, a mely átlag 250 méternyi tengerszín fölötti magasságig hátasodik s az éjszakgalicziai alföld folytatása. A Keleti- és a Fekete-tenger vízválasztóján vagyunk. A podoliai fensík meredek szélének lábánál eredő folyók vizüket a Bug és a Styr által a Visztulába és a Dnieperbe öntik, ellenben mindazon patakok és folyók, melyek a fensík tetején fakadnak, déli irányban menve, a Dniesztert táplálják vizükkel. E magaslaton, a Krasnétól éjszakkeletre futó vaspálya mentén, az orosz határ közelében, erdős és mocsaras tájon fekszik Brody , régebben Galiczia egyik legnevezetesebb kereskedő városa. Mi azonban a podoliai fensík tüze- tesebb bejárása czéljából Krasnétól kezdve a délkeleti irányú vaspályán haladunk. Szegényes viskók mellett, melyek az itteni parasztságnak inkább tökéletes egyszerűségét, mintsem nagy szegénységét tanúsítják, megmunkált, de nem valami bő termésű földek és vizenyős rétek előtt szágúld el vonatunk Zíoczów kerületi székváros felé. A Galicziában először útazó idegennek a falusiak agyag házikóinak szegényessége mellett bizonyára szemébe fog ötleni az is, hogy a parasztok telkein teljesen hiányzanak a gyümölcsfák. A mi fa itt-ott a kunyhók körűi mégis akad, az mind vad, nemesítetlcn, ú. m. vadkörte- és vadalmafa, néhány véletlenül elhullott magról kelt, de megint elvadult szilvafa és kökénybokor. Az idevaló parasztnak semmi kedve a gyümölcstermesztéshez, mert azt tartja, hogy a jóféle gyümölcsöt úgy is ellopkodnák a szomszédjai, míg a vad, savanyú gyümölcs nem lévén ilyen csábító, legalább megmarad neki. Annál szívesebben ülteti azonban a fűzfát. Nem túlozunk, ha azt mondjuk, hogy az itteni paraszt a fűzfa nélkül meg se tudna élni. Azt használja sövényei és félszerei készítéséhez, meg fűtőnek és számos egyéb czélra is. A derék jó fűzfát, szegényt, minden áldott évben újra meg újra irgalmatlanúl lecsonkolják, nemcsak az ágait, hanem még a törzsének egy részét is lenyesegetik úgy, hogy csak egy idomtalan, 2—3 méter magas tuskó marad meg belőle, s mindez nem árt neki, mert tavaszszal mégis mindig újra kihajt s halványzöld lombkoronával kedveskedik kínzóinak. Még azt sem igen bánja, hogy korhadt és szúette a törzse, a melyen néha igazán már csak a kéreg egészséges és csak ezen át szívja a táplálékát; valamint az is egészen mindegy neki, hogy jó avagy rosz, meszes vagy homokos, avagy márgás földbe ereszkednek-e a gyökerei. így tehát a puszták kivételével, a melyeken egyáltalában nem terem fa, e tájon mindenfelé csupa fűzfákat látunk; galicziai tájkép a fűz koczos törzse nélkül, a mely sokszor a fának igazán csak torzalakja, alig képzelhető el. A mi már most e tájképnek