Seite - 51 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Band 19/1

51 Itt elhagyjuk a vaspályát s déli irányban gyalog és kocsin folytatjuk utunkat. Dúsan termő gabonával, kivált tiszta búzával bevetett, szelíd hullámos síkföld terűi el szemeink előtt. A táj azonban korántsem oly egyhangú és fátlan, a milyennek a fensíkra léptünkkor képzeltük. Az igaz, hogy az alföld fenyűfái eltűntek, de helyettük a távolban világoszöld, főkép gyertyán-, bükk- és tölgyfákból álló kisebb erdők tűnnek föl, melyek kellemesen változatossá teszik a vidéket. Tévedésnek bizonyul az a föl- tevésünk is, mintha a fensík szakadatlan, asztalszerű lapos terűlet volna. Pusztai táj Strusów mellett a podoliai fensíkon. Mert már itt, mindjárt a fenföldre léptünkkor mutatkozik azon nagy- szerű vízmosási jelenségek nyoma, a melyeket majd utóbb, dél felé jártunkban lesz alkalmunk megcsodálni. Csak néhány lépést kell ugyanis tennünk a látszólag szakadatlan fensíkon, s egy mély lősz-szakadék szélén állunk. A sárga, rétegezetten lősz meredek, majdnem függőleges falakat alkot, melyekben számtalan lyukat furkáltak az ott fészkelő madarak. A szakadék medre száraz, és csak zivatar vagy tartósb esőzés után hömpölyög a fenekén habzó szennyes víz, mely a völgyet mind jobban mélyíti és tágítja. Néhány kilométerrel Mikulince mezőváros előtt pillantjuk meg az első vízvájta völgyet, a Szereth folyó völgyét. Ez egyenes vonalú, épen délnek csapó nyílás falain világosan meglátszanak a folyó víz vájó és kotró erejének nyomai. Lenn a völgy mélyén fonálra fűzött gyöngyök soraként következnek a folyó mentén épült falvak, s e látvány ismétlődik mindenfelé egész Podoliában. 7*