Seite - 56 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Band 19/1

56 édes semmittevésben való kedvtelésünket, óvatosan oda lopódzunk az odvaik- hoz s elrejtőzve lesbe állunk. Kis idő múlva egy fejecske, majd az egész állatka megjelenik az üreg szájánál, legelői a híme bújik ki, tisztogatja magát s füttyent, a mire csakhamar megint együtt van az egész társaság. Ez a kecses, rozsdabarna, a hörcsögnél sokkal karcsúbb alkatú kis állat az ürge (Spermophilus citillus), az éjszakkeleti vidékek lakója, mely Európa nyugati és déli részein ismeretlen. De van a podoliai fensíknak még egy sajátszerű állatfaja, afféle európai prairie-kutya, t. i. a „bobáktt (Arctomys bobac) vagy pusztai marmota, a melynek fürge, majomszerű viselkedését az útas e tájakon elég gyakran megfigyelheti. Időközben beesteledett. A nap királyi bíborának és aranyának egész pompájában szállott a távol éjszaknyugaton alá, s ibolyaszín fény árad az egész síkságra. Gazdánk komolyan óv bennünket, hogy útunkat éjjel foly- tassuk. Az éj senkinek sem barátja, — úgy mond, — könnyen eltévedhetnénk és feneketlen ingoványba süppednénk ; de meg a gonosz lelkek is garázdálkod- nak éjszakának idején a pusztán. Maradunk tehát. Puha szénán vet számunkra ágyat, s az éjet a szabadban töltjük. A pittypalatty csattogása és a békák brekegése kezdi meg az esti hangversenyt, a. melybe csakhamar ezer meg ezer más hang vegyül. A távoli mocsárban lidércztüzek pislognak, az üde éji szellő tágítja tüdőnket s pompás illatok mámorosító lehelletét hozza felénk, kik egészen átengedjük magunkat a gyönyörű pusztai éj csodás bűbájátiak. . . Másnap déli irányban folytatjuk útunkat. Kövér réteken és szántó- földeken át, számos fa kereszt és szent szobor előtt haladunk el, a melyek mindenfelé nagy sokaságban tanúskodnak a galicziai pórnép ájtatos érzületéről. A folyamvölgyektől távolabb a helységek ritkák. De itt is széles lősz- szakadékokba és egyáltalán a talaj mélyedéseibe szereti építeni az ember lakhelyeit, hogy a puszták szelei ellen oltalmat találjon. Az itt útunkba eső falvak már külsejükkel is a parasztság jobb módjára vallanak. Takaros tiszta házak, mindenik mellett kis virágos kert, a melyből nem hiányzik a mályva- és a bazsarózsa, még kevésbbé pedig a kedvelt ruta, nagy pajták és csűrök, jól tartott marha; mindez arról tanúskodik, hogy a „fekete földu jól táplálja mívelőjét. A folyó közeledte mind szembetűnőbb. Kis ligetek és a mélyedésekből kikandikáló háztetők sejttetik az alant rejtőző falvakat. Időről-időre már ki is bukkan itt-ott az erdős és népes horpadás, míg végre Buczacz városánál teljes szépségében áll előttünk a Strypa folyó víz vájta völgye.