Seite - 140 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Band 19/1

Í4Ö fényre s Kis-Lengyelország püspöke á gneseni metropolita mellett az első helyet foglalta el Lengyelország egyházi hierarchiájában. Mostanában sokat foglalkoztak azzal a kérdéssel, honnan kerültek a kereszténység első magvai Lengyelországba. Egyes jelek a Weser menti Corvei, mások Fulda monostorra mutattak. Annyi bizonyos, hogy a keresz- ténység elterjedése és megszilárdulása Lengyelországban a vallási és köz- művelődési élet ama termékeny lendületével függ össze, melynek I. Ottó idején a német, kivált a szász monostorok és zárdák voltak a legélénkebb ápoló helyei. Míg az Odera és az Elbe közötti nyugati lechiták a pogány- sághoz, atyáik hitéhez mereven ragaszkodva elpusztultak, a keleti lechitákat a Piasztok állama összeköttetésbe juttatta a nyugati kereszténységgel, hogy a nép, melylyé idővel alakultak, védbástyája legyen a keleten. A császársághoz s a Németországhoz való viszonyok a Piasztok birodal- mának fejlődésére leginkább az első időkben gyakoroltak irányadó hatást. I. Mieszkót (meghalt 992) egy egykorú tudósítás a „császár barátjáénak nevezi ; másutt szó van adóról, melyet a császárnak fizetett. A fuldai klastrom- ban, melylyel az újonnan megtért Mieszkó szoros viszonyban állott, grófnak és őrgrófnak nevezték. Ilyen szilárdnak képzelték a kortársak a Piasztok állama és a német birodalom közt levő kapcsolatot. Mieszkó becsületesen teljesíté elvállalt kötelezettségeit s a német őrgrófokkal együtt harczolt a törzsrokon pogány nyugati lechiták ellen. Utóda Chrobry Boleszló (992 —1025) alapította meg Lengyelország függetlenségét. Ö alatta fejeztetett be a Piasztok államának kiépítése: éjszakon a Keleti-tengerre támaszkodva, délen túlterjedt a Kárpátokon. Boleszlónak eszeágában sem volt, hogy atyjának függő helyzetével megelégedjék ; azonban arra sem gondolt, hogy ellenséges állást foglaljon el a német császár irányában mindaddig, míg rá nem kényszerítették. Lángoló buzgalommal levén eltelve a kereszténység ügye iránt, kötelességének tartotta híven támogatni a császárt, a kereszténység fejét s azt remélte, hogy viszonzásul a császári hatalom védelmében és támogatásában fogja részesíteni az ő törekvéseit. Az idő különösen kedvezett e föltevésnek. III. Ottó, a fiatal ábrándozó, a hatalmas Piasztban a gondviselés emberét vélte megtalálni, ki munkatársa lesz a császárság eszményi föladatainak valósításában. A gneseni találkozáson (1000) pecsételte meg a barátságát a két uralkodó. Nagyon valószínű, hogy ez alkalommal Piasztnak reményt adtak, hogy királylyá fog koronáztatni, a mi azonban III. Ottónak csakhamar bekövetkezett halála miatt elmaradt.