Seite - 182 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Band 19/1

182 annyira különbözött, más, mint külsőleges szövetség tehát nem létesülhetett. Jageöo kénytelennek látta magát, hogy Litvániában a kormányt előbb test- vérére, Skirgiellőra, utóbb meg nagybátyjára, Witoldra bízza, sőt emennek megadta a nagyfejedelem czímet is, maga pedig megelégedett a főuralommal. Mindkét állam megtartá teljes belügyi önállóságát, s egymás irányában csupán kölcsönös védelemre és segítségre szorítkoztak. A szövetség, melyre léptek, bizonyára több biztonságot szerzett nekik kifelé s a belügyekben állandó és gyors fejlődést biztosított. Az első nagy küzdelem, melyre közösen vállalkoztak, a tatárok ellen irányúit. Witold, Litvánia uralkodója, merész támadással akarta hatalmukat megtörni, szakadatlan betöréseiknek határt szabni s birodalma déli tartomá- nyait természetes határukig, a Fekete-tengerig kiterjeszteni. A litván sereget egy gyönyörű, nyugat-európai módra fölszerelt lengyel segélyhad erősbítette. Mindazáltal a Worskla vizénél 1399-ben vívott csatában a tatárok nagyobb ereje legyőzte. A kitűzött czélt tehát nem érték el, s a tatárok, kik Krimben telepedtek meg, még századokon át rettenetes csapásai maradtak a birodalom déli tartományainak, csakhogy azok meghódítására nem mertek többé vállal- kozni ; sőt ellenkezőleg épen ez idő óta kezdett a keresztény elem kelet felé előre nyomúlni; új telepek alapíttattak s tolattak mindinkább délre. Védelmökre várak épültek, a lengyel nemességből egyes vállalkozó szelleműek meg- vetették lábukat e vidéken, az ország belső tartományaiból gyarmatosokat vontak magukhoz s az addig teljesen puszta tájakon helylyel-közzel nagy latifundiumokat alapítottak. A vörös-rutén fejedelemségek keleti részén a Dnieper mentén lassan-lassan egy új, gyors virúlásnak indúló tartomány keletkezett : Podolia. Sokkal nehezebbé alakúit Lengyelországra és Litvániára nézve külügyi politikájok második, közös föladatának megoldása, a német renddel való küzdelem. Jageöo trónra léptétől kezdve húsz esztendőnél tovább zavartalan maradt a béke e rend és Lengyelország közt. Mindkét hatalom kerülte az összeütközést, de csak azon tudatban, hogy a döntő küzdelem kikerülhetetlen, s hogy e döntő tusára minden erejét össze kell gyűjtenie. Csak 1410-ben tört ki a háború. A tannenbergi mezőn vívták a csatát, melyben a lengyelek és litvánok, valamint a német rend teljes erejökkel vettek részt. Makacs harcz után a lengyeleké lett a győzelem. Jungingen Ulrik nagymester s a rendnek csaknem összes commendatomi és lovagjai elvesztek a véres csatában. A keresz- teseknek 40.000 embernél nagyobb hada megsemmisült vagy szétveretett.