Seite - 210 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Band 19/1

210 folyton előbbre haladó gyarmatosítás szükségképen az ottani lakosság katonai szervezését eredményezte. Nemcsak az ottani, részben bevándorolt lengyel nemesség, hanem a parasztok, lengyelek és rutének is gyakorlatot szereztek a katonai mesterségben s ritka harczias szellem szállta meg őket. Sokaknak nem tetszett többé a békés munka. Kapitányt választottak maguknak s duló-fosztó betöréseket tettek a tatárok földjére, sőt gyors hajóikon a Fekete-tengerre a török városok ellen is. Kozákoknak nevezték őket. Csakhamar némelyek a Dnieper apró szigetein erődített tábort alkottak maguknak s kizárólag fosztogató portyázásból éltek. A tábort Sicz zaporoskának nevezték s ez már a XVI. század végén veszélyessé kezdett válni a déli tartományokban meg- telepedett nemességre és polgárságra nézve. Háborúra került a dolog, melyben Ostrogski Konstantin herczeg megverte s nyugalomra kényszerítette ugyan a kozákokat; csakhogy az ottani nemesség, mely még teljesen rutén volt, folyton fenyegetve érezte magát s Lengyelországban keresett támaszt, mi közben teljesen elidegenedett a rutén népségtől. Ellenben a lengyel állam épen nem sietett teljes erejével kiirtani a „siczu-eket, mert veszély esetén maga is használhatta e harczias elemet. Ez okból a király és a köztársaság inkább szervezni és saját szolgálatukba szerezni igyekeztek a kozákságot. Időnként ez kitűnően sikerűit is. Zsoldos kozák csapatok vitézül és kitartással küzdöttek mindazon háborúkban, melyeket Zsigmond király viselt. De a lengyel kormány sokkal gyöngébb volt, semhogy a kozákok szervezetét béke idején is föntarthatta s állandó alapokra fektethette volna. Az Ukrainában meg- telepedett urak is gátolták ebben, kik nem szívesen nélkülözték alattvalóikat, így történt, hogy a kozákok önálló szervezete egyre inkább a siez-ben fejlődött ki, s hogy a kozákok a Fekete-tengeren át egész Konstantinápoly kapujáig portyáztak és kihozták türelméből a törököt. 1620-ban a törökök egész ereje Lengyelország ellen fordúlt. A kis lengyel had, mely a határon állt, hasztalan várt erősbítésre s visszavonúltakor Cecoránál, hol vitéz vezére, Zólkiewski elesett, megsemmisíttetett. Ekkor azonban jól fölszerelt sereg állta el az ozmánok útját. A lengyeleket az agg Chodkiewicz, a kozák segélyhadat a híres Sahajdaczny kapitány vezette. Chocimban a lengyelek békekötésre kényszerítették az ellenséget. A Svédországgal, Moszkvával és Törökországgal vívott örökös harezok jellemzik III. Zsigmond uralkodását. A nép harczias szelleme, mely a XVI. század folyamán elzsibbadt, e közben újra föléledt s különös hadi taktika is fejlődött ki, mely nagy lovas tömegek merész előnyomúlásából állt.